Vádalkut kötött a New York-i magyar családanya gyilkosa: 25 év börtön vár rá

Forrás: Shutterstock -
családanya gyilkosság vádalku tragédia New York David Bonola
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hónapokkal ezelőtt, áprilisban rázta meg az Egyesült Államokat az a brutális gyilkosság, melyben egy magyar családanya volt az áldozat. A tettes közel hatvan késszúrással végzett a nővel, majd a feldarabolt testet egy sporttáskába tuszkolta és az utcán hagyta.

A gyilkosságal gyanúsított férfit, bizonyos David Bonolát hamar elfogta a rendőrség, ugyanis egy, az áldozat házánál hagyott véres csizma vezette nyomra az egyenruhásokat. Korábbi pletykák szerint a magyar családanya és a házuknál karbantartóként dolgozó férfi szeretők voltak, de ezt a nő hozzátartozói és ismerősei elképzelhetetlennek tartják.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság sokkolta a hazai és az amerikai nyilvánosságot is, a lapok kiemelten foglalkoztak az üggyel, beleértve a most lezárult tárgyalást is. Bonola ugyanis vádalkut kötött, bűnösnek vallotta magát emberölés vádjában és ezért 25 év börtönbüntetést kapott – írja a Bors a DailyMail cikke alapján.

A magyar nő családja egyelőre nem reagált az ügy fejleményeire.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.