Alig pár nappal az év vége előtt befejeződött a TV2 nagy sikerű sztárrealityje, a Farm VIP, melyben ezúttal is egy férfi játékos diadalmaskodott. Ifj. Schobert Norbert talán most először szerepelt teljesen egyedül, a szülei és testvérei nélkül, és rögtön a csúcsra ért.
A fitneszguru, Schobert Norbi és Rubint Réka legidősebb fia még csak tinédzser, de nevét a szüleinek köszönhetően szinte mindenki ismeri. Az ismertséggel pedig nemcsak népszerűség, hanem számos nehézség is jár, köztük az, hogy meg kell küzdenie a folytonos támadásokkal, melyek online és a valóságban is egyaránt érkeznek.
Ifj. Schobert Norbit, vagy ahogy sokan ismerik, Norbikát már az általános iskolában is bántották édesapja erős kijelentései, valamint híres szülei miatt is.

"Az általános iskolában sokat bántottak az alkatom miatt, és azért, mert a szüleim sikeres, ismert emberek. Akkor váltottam sulit, az újat nagyon szerettem, de ott is kaptam azért negatív véleményeket, amikor apának voltak zűrjei az erős kijelentései miatt. A társaim többször is felhozták a témát, és a tanárok is kipécéztek, megjegyzéseket tettek. Nem esett jól, de igyekeztem kizárni ezeket" – mesélte a Blikknek a Farm VIP győztese.
A legidősebb Schobert-fiú az interjúban arról is beszélt, hogy vannak néhányan, akik csak azért barátkoznak vele, mert ismert, és emiatt randiznia is nehéz. Nem egyszerű kiszűrni, ki az, akit valóban ő maga érdekel, és ki az, akit csak a népszerűsége vonz. Most épp van valaki, akivel ismerkedik, és mint mondja, reméli, hogy jól alakulnak majd vele a dolgok.