Megoldódott a látszólag vezető nélkül karambolozó Tesla rejtélye

Forrás: Shutterstock/Yauhen_D -
rejtély Tesla baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megfejtette az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) a két halálos áldozatot követelő, látszólag vezető nélkül ütköző Tesla balesetének rejtélyét - közölte az amerikai hatóság helyi idő szerint szerdán.

Eleinte sokan azt feltételezték, hogy a felelőtlen sofőr azért nem ült a vezetőülésben a baleset időpontjában, mert a Tesla robotpilótája vezette az autót. Ez azonban az NTSB szerint lehetetlen volt, mert a baleset helyszínén nincsenek megfelelő útburkolati jelek. Azt megállapították, hogy a vezető használhatta az autó adaptív tempomatját, de az csak 50 kilométeres óránkénti sebesség alatt működik. Az autó az ütközés előtt két másodperccel mintegy 105 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, körülbelül 90 kilométeres óránkénti sebességgel csapódott neki egy fának, majd a jármű akkumulátora megsérült és kigyulladt. A kiégett roncs vezetőülése azonban üres volt.

Illusztráció Forrás: Shutterstock/Yauhen_D


Az NTSB szerint a rejtély megoldása teljesen prózai. Az ütközés után az autó légzsákja kinyílt, a vezető pedig hátramászott a hátsó ülésre. Az autó adatrögzítőjének információi alapján a gázpedál működése az ütközés előtti 5 másodpercben arra utal, hogy a vezető az ülésében volt, és a biztonsági övét is bekötötte.

Az NTSB tudatta, hogy a laborvizsgálatok szerint a balesetet gyorshajtás és a vezető alkoholos befolyásoltsága okozta; az államban megengedett véralkohol-határérték kétszeresét mutatták ki a szervezetében. A balesetben két férfi, az 59 éves sofőr és 69 éves utasa vesztette életét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.