Szívroham vitt el egy repülésoktatót a levegőben: a pilóta azt hitte, csak viccel

repülésoktató szívroham repülő Anglia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pilótának már csak a leszállás után esett le, hogy baj van. 

A brit pilóta csak a földet érés után vette észre, hogy a másodpilótája - akit igen jól ismert - szívrohamot kapott. A levegőben még azt hitte, társa csak viccből színlel alvást. Aztán, ahogy elkezdett manőverezni a géppel, az eszméletét elvesztő oktató feje ráborult a vállára, de a pilóta még ekkor is azt gondolta, hogy minden rendben van, és folytatta a sétarepülést, miközben a barátja mellette haldoklott. Végül akkor tudatosult a pilótában, hogy mekkora a baj, amikor letette a gépet, és segítséget is csak ekkor hívott.

A kép illusztráció. Forrás: Noam Armonn/Shutterstock

A tragédia tavaly júniusban történt, a részleteket csak most hozták nyilvánosságra. A kisrepülő mindkét utasa tapasztalt pilóta volt, az áldozat emellett repülésoktatóként is dolgozott. Az 57 éves áldozat négy hónappal a baleset előtt volt utoljára kötelező orvosi vizsgálaton.

A Polgári Légiközlekedési Hatóság orvosi részlege által végzett vizsgálat megállapította, hogy az oktató akut szívmegállásban halt meg - írja a BBC.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.