Fejszével ölte meg a házigazdáját és a lakótársát egy férfi Budapesten

Forrás: Shutterstock -
fejsze gyilkosság börtön Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tizenkilenc év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán azt a férfit, aki 2020-ban fejszével megölte házigazdáját és lakótársát. Az ítélet nem jogerős.

A három férfi gyakran italozott hármasban, de "kapcsolatuk nem volt veszekedésektől mentes". A vádlott 2020 áprilisának egyik estéjén amfetamint fogyasztott, majd a számítógépen játszott, miközben elhatározta, hogy megöli lakótársait. Magához vette a fejszét, majd meggyilkolta a két férfit - írta a törvényszék az MTI-nek küldött közleményben.

Fejszével ölte meg a házigazdáját és a lakótársát egy férfi Budapesten Forrás: Shutterstock

A vádlott először az apját értesítette a történtekről, később a mentőket és a rendőröket. A diszpécsernek azt mondta, hogy lakótársai leütötték, bántalmazták és megerőszakolták.

A törvényszék döntését az ügyész tudomásul vette, a vádlott és a védő téves minősítés miatt, illetve enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést, ezért az ítélet nem jogerős - olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.