Senki sem lesz boldog attól, ami hétvégén vár az országra

hidegfront időjárás felhőszakadás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csapadékosabbra fordul az időjárás a hétvégére, és lehűlés kezdődik: a szél időnként megerősödik - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.

Pénteken döntően fátyolfelhős idő lesz, majd délutántól főként az ország északi felében megvastagszik a felhőzet, néhol gomolyfelhők is kialakulhatnak. Napközben csapadék nem várható, estefelé azonban az Észak-Dunántúlon és az északi határ mentén előfordulhat kisebb eső, zápor. A déli, délnyugati, délutántól a Kisalföldön már északnyugati szél élénk, a Dunántúlon sokfelé erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 25 fok között alakul.

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délutántól nyugat felől egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat, a nap második felében a csapadék súlypontja kelet felé helyeződik át. A nyugatias szelet többfelé erős lökések kísérik. Hajnalban 7, 12, délután 13, 18 fok várható.

Vasárnap délelőtt általában gyengén vagy közepesen felhős időre kell számítani, később viszont nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, késő estére már túlnyomóan borult lesz az ég. Estig csak néhol valószínű záporeső, utána viszont északon és nyugaton már több helyen előfordulhat eső, zápor. A nyugati, délnyugati szél délire, délkeletire fordul, időnként megerősödik. A minimum-hőmérséklet 1 és 8, a csúcsérték 14 és 19 fok között valószínű.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.