asztrológia augusztus horoszkóp havi ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kosok akár alapjaiban formálhatják át az életüket, bátran valósítsák meg az ötleteiket. A Bikákat sem kerüli el a változás, főleg a szerelem terén. A Nyilasoknak minden napjuk intenzív lesz, a Bakok számára pedig sok lehetőséget kínál Fortuna. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Változatosság és mozgalmasság jellemzi augusztus havát – ami persze vonatkozhat a munkádra vagy épp a vakációdra is. Érezd magadat szerencsésnek! Most meglepően sok és pozitív elismerést kapsz a környezetedtől, no persze ezért megdolgoztál, jár neked. Megnőhetnek azon igényeid, amelyek a változás felé mutatnak, életedet akár alapjaiban is átformálhatod. Semmit ne rombolj le, csakis építkezz! Nemcsak saját magadon, hanem környezeteden is ajánlott módosításokat végezni, hogy jobb legyen a közérzeted. Bátran valósítsd meg ötleteidet, régi vágyaidat, és persze zárd le a régóta függőben lévő ügyeket. Most komoly fejlődést érhetsz el, reflektorfénybe kerülhetsz.

Bika

Valami van a levegőben? Bizony, minden körülmény adott ahhoz, hogy valami igazán különleges dolgot alkoss. A változás elkerülhetetlen... légy spontán, és remek dolgokban lesz részed. Mozgalmas a nyár utolsó hónapja, és bár nagyon meleg van, neked nem jutott túl sok időd a pihenésre, kikapcsolódásra. Ideje ezen is módosítani amellett, hogy a karrieredet is építgeted. Új lehetőségeket kell felkutatnod, de nem kell máris nekikezdeni valaminek, ezzel ráérsz szeptember elejéig. Szerelem terén is jelentős változások várnak rád. Ha rászánod magadat a tanulásra, bátran kötelezd el magadat tartósan, megéri az időt és energiát befektetni.

Ikrek

Rád fér a pihenés – ne is tagadd! Ha még nem volt alkalmad a tartalmas kikapcsolódásra, akkor a nyár utolsó havában mindenképp találj erre időt és helyet! Ne keress kifogásokat, hisz erőd végén jársz. Fel kell töltődni most, ha bírni akarod az őszi szezont. Ha hódítani lenne kedved, bátran tegyél ennek érdekében lépéseket, ha még szingli vagy, biztos, hogy rád talál a szerelem. A párkapcsolatban élőkre is romantikus, izgalmas időszak köszönt, sok pozitív fordulattal – jöhet lánykérés, gyermekvállalás, közös otthon kialakítása. Egyszerűen minden körülmény adott a sikerhez, csak legyél bátor, és mozdulj ki a komfortzónádból.

Rák

Amikor a Nap már az Oroszlánban jár, az azt jelzi, hogy túl vagy a nyár jelentős részén. Úgy érezheted, elfáradtál, talán kissé kiégtél, ugyanakkor a mélyben még vannak komoly energiatartalékok, jövőbe mutató tervek, ötletek. Általában nem övezi kétség a döntéseidet, ennek ellenére augusztusban többször is elbizonytalanodhatsz, megtorpanhatsz. Bátran vállald fel önmagadat, véleményedet, és ne visszakozz. Akik még keresik az igazit, most megtalálhatják a vágyott személyt, augusztus második fele kiemelten kedvez ennek. A nagy rátalálás igaz lehet egy új munkára vagy új lakhelyre is! Ha most vakációzol, netán épp külföldre költözöl, a legjobb időszakot biztosítják ehhez az égiek 22-e után.

Oroszlán

Az égiek kissé kellemetlenkednek, ezért augusztus első napjaiban váratlan konfliktushelyzetekbe bonyolódhatsz, ám 7-e után a jegyedben járó Nap visszabillenti a mérleg nyelvét, és ismét egyensúlyba kerülsz a világgal. Eltökéltséged, határozottságod sokat segít abban, hogy minden nehézséget okosan és gyorsan orvosolj. A problémákon hamar túllépsz, amit kell, azt megoldod. Javallott a csapatmunka, a másokkal közösen létrehozott eredmények kiemelkedők lesznek. Augusztus középső harmadában lényeges kérdésekben kell döntened, ugyanakkor ne hamarkodj el semmit! Minden adott ahhoz, hogy kipihend magadat. Készülj fel arra, hogy augusztus utolsó napjai leterhelők lehetnek, de semmilyen befektetett idő és energia nem vész kárba.

Szűz

A meleg idő nem elvesz, hanem energiát ad, így megmutathatod az egész világnak a sokszínűségedet, egyediségedet, tapasztalataidat és rugalmasságodat. Olyat láthat meg benned a környezeted néhány tagja, ami elismerést vált ki belőlük. Az előzők együttesen komoly lehetőségeket tartogatnak neked, bármi adódik, azt járd körbe! Szinte mindenben a pofit és a fejlődés lehetősége lakozik. Anyagiak tekintetében mindenképpen pozitív irányú változásokat várhatsz, ne utasítsd vissza semmilyen új munka lehetőségét. Ha ez külföld felé húz, hát lépd meg! Augusztus hava felkínálja az előrelépés és a fejlődés lehetőségének teljes tárházát – karrier, szerelem terén egyaránt. A magányosok most megtalálhatják a párjukat.

Mérleg

Sokaknak feltűnik a jókedved, így az emberek örömmel keresik a társaságodat augusztusban. Tele leszel erővel, energiával és pozitív gondolatokkal. A kánikula neked nem okoz gondot, szárnyalsz, és jól veszed az esetleges akadályokat. Építő energiák segítik a mindennapjaidat és a döntéseidet, hatalmas eltökéltség és óriási akaraterő jellemez. Kreativitásod szárnyal, új ötleteiddel meggyőzöd a környezetedet arról, hogy támogassanak téged. Feljebb léphetsz a ranglétrán vagy eldöntheted, hogy továbbtanulsz. A szenvedélyességed felturbózza a kapcsolatodat, ha még magányos vagy, kiváló lehetőséget kapsz egy új és különleges érzelem megjelenésére.

Skorpió

Augusztus első napjaiban feszültségek nehezítik az életedet, a Mars okozza ezt. Morgolódás, harag, ellenállás mind megfigyelhetők, ám ezekkel csak az energiádat fogyasztod feleslegesen. Nagyon makaccsá válhatsz, nem figyelsz másokra, szemellenzővel mész előre a saját fejed után. Robbanékonyság van jelen az életedben, ez pedig sok vitát eredményezhet. Hajlamos lehetsz arra, hogy elveszítsd többször is a türelmedet – de ezzel nemcsak másoknak, hanem magadnak is ártasz. Sürgősen keress időt a pihenésre, szabadidődet viszont csak olyanokkal töltsd, akik semmit nem vesznek el tőled, kizárólag adnak neked – szeretetet, kedvességet, figyelmet. A hónap vége nyugalmasabbnak ígérkezik.

Nyilas

Vegyes hatások jellemzik augusztus havát, ugyanakkor nagyon intenzív lesz minden napod. Fel kell készülnöd jó és kellemetlen élményekre egyaránt. Bármi történjék, bármi fájjon, ne ess kétségbe, mert a rossz dolgokat mindig jók követik. Érhetnek bosszúságok, ám azt te döntöd el, hogy hetekig morgolódsz miattuk, vagy gyorsan túllépsz rajtuk. Épp ezek a bonyodalmak adnak új tapasztalatokat, és kínálják fel neked a fejlődés lehetőségét. Jó hír, hogy tele leszel energiával, ugyanakkor könnyen szétszórttá válhatsz. Épp ezért ne kapkodj el semmilyen fontos döntést. Csak olyasmibe fektess időt és energiát, amiről tudod, hogy haszonnal jár számodra. A magányosok szerelmi élete 16-a után fellendül.

Bak

Új dolgok után áhítozol? Változásra vágysz? Ez mind teljesen rendjén van, hát tegyél egy fontos lépést önmagadért. Augusztus folyamán mozgásigényed és kalandvágyad megnő, olyasmire is igent mondasz, amire eddig nem volt példa. Bátorságod kifizetődő lesz, remek élményekben lesz részed. Új munkalehetőség, tanulmányok megkezdése is szóba kerülhet, emellett a szerelmi életedben is látványos lehet a változás. Kiemelkedően jó időszak vár rád, Fortuna sok lehetőséget kínál neked. Munkahelyi teljesítményed sokat javul, anyagi ügyeid megoldódnak. Ne légy rugalmatlan, ez most csak hátráltathat az előrelépésben.

Vízöntő

Augusztus első hetében több kellemetlen helyzetre is számítanod kell. Régi problémák kerülhetnek elő a szőnyeg alól, és ezek lezárása nagyon sürgetővé válik. Sokat árthatsz magadnak azzal, ha struccpolitikát folytatsz. Szánj időt arra, hogy számba veszed a függő ügyeket, fontossági sorrendet állítasz fel, aztán pedig sorban elkezded ezeket megoldani. Aki mer, az nyer! 22-e után szorgalmad megtérül, sokan fognak hálálkodni azért, hogy helyettük is megoldottál pár dolgot. Minden gördülékenyebbé válik, munka, tanulás vagy épp vizsgák terén remekül teljesítesz. Szerelemmel összefüggésben jelentős fordulatok következhetnek be augusztus utolsó napjaiban. Különösen a párjukat még keresőkre várnak nagyszerű lehetőségek.

Halak

Augusztus hónapja felemelő és sikeres lesz. Mindent elérhetsz, amit célként tűzöl ki magad elé. Kedélyállapotod kimagasló, sokakat te ösztönzöl mosolygásra és tettekre. Ha segítségre van szükséged, azt is megkapod. Élj minden lehetőséggel, ami most az utadba kerül. Rajtad múlik, hogy egy vagy épp több dolgon tüsténkedsz egyszerre, Régóta vártad már, hogy végre fordulóponthoz érjen az életed – és most ez itt van! Amit augusztusban kipipálsz, annak szeptemberben látványos eredménye lesz, akár anyagi vagy erkölcsi szempontból. Új emberekkel ismerkedhetsz meg, tanulhatsz, felfedezhetsz új helyeket. Ha munkahelyváltáson, saját vállalkozás indításán, netán költözésen töröd a fejed, vágj bele nyugodtan!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.