Szakítás után reménykedni? Van ilyen. Amikor a pasi már rég másokkal randizgat? Akkor is. Bár vérmérséklet kérdése, hogy meddig lehet bírni. Mondjuk a nőnek. Aki legszívesebben újra régi kedvese karjaiban lenne. De nincs ott. Ezért Franco Marcót kérdezte meg, hogy mit tegyen. Íme!

Szia Marco!

Tavaly nyáron szakított velem a pasim, mert túl féltékeny voltam. Bár szerintem nem alaptalanul. Azóta nem vagyunk együtt, csak elmondása szerint "próbálkozunk".
Ezek a dolgok a szakítás után történtek, kb. 3 hónappal ezelőttig bezárólag:
1. Egy ismerőse segítségével megismerkedett egy lánnyal, akit elhívott többször is moziba, színházba, teaházba. A pasim szerint ezek nem randimeghívások voltak, csak szerette volna megismerni a lányt. A lány lemondta az összes randit, pedig már megbeszélték az időt és a helyszínt is. Most ehhez a lányhoz jár angolt tanulni, mert a csaj angoltanári szakon végzett.
2. Egy másik ismerőse révén egy másik lányt is megismert. Vele is megvolt a számcsere, de nem tudta megmondani, hogy hogyan történt. Azt mondta, nem emlékszik rá. Ezt a lányt billiárdozni hívta el, meg váltottak pár sms-t.
3. A pasim volt egy nagyobb társaságban, ahol volt egy számára ismeretlen lány. Elmondása szerint ezzel a lánnyal konkrétan 2 mondatot váltott, mert a társasággal beszélt inkább. Ez után a beszélgetés után a pasim bejelölte őt egy közösségi oldalon ismerősnek, és írt egy rövid üzenetet neki, hogy nem sokat beszéltek, de ha támogatja az ő kezdeményezését, akkor jelölje vissza. A lány visszajelölte, nem válaszolt az üzenetre. Ezután megint a pasim írt a lánynak, hogy ha legközelebb is a városban jár, akkor összefuthatnának és beülhetnének valahová, ahol mindenféle érdekes dologról beszélhetnének. A lány válaszolt neki, de nem mutatott nagy érdeklődést. Január óta nem jelentkezik.
Orromnál fogva vezet, igaz? Már nem szeret, ugye? Ezek a csajok mind próbálkozások voltak részéről, hogy hátha összejön velük? Hozzám csak azért jött vissza, mert tudja, hogy én szeretem őt, de ő nem szeret engem? Arra vár, hogy valaki értékelje az ő közeledését?

Köszönöm.
Ágica

Forrás: [origo]



Kedves Ágica!

Amennyiben a férfi több alkalommal elhívja friss nőismerősét moziba - aki adott esetben nem a párja (barátnője, felesége stb) -, akkor semmi kétség, valóban meg akarja ismerni. A tea- és színházmeghívásokra ugyanez vonatkozik. Ettől tehát ne tarts. Mondjuk az ritka, hogy a sok film (előadás, tea) után a párok angolt kezdenek tanulni intenzíven. Ezen már kezdhetsz gondolkozni. Intenzíven. Amikor a pasi telefonszámot cserél egy lánnyal, és erre nem emlékszik, az szimpla amnézia. Nincs mitől tartanod ebben az esetben sem, csupán kezeltetni kell a fiút, javulni fog. A billiárd viszont furcsa. Egy lánnyal, akire nem is emlékszik? Gyanús. Ha a férfi rövid - alig kétmondatos társalgást követően - azonnal közösségi oldalakon ismerkedik a célszeméllyel, az kizárólag fokozott szociális érzékenységet és kiváló kommunikációs paramétereket jelez. Ezzel tehát megint nincs gond. Azzal végképp nincs, hogy a várost alig ismerő lányt érdekességekkel szórakoztatja egy pohár bor mellett. A város szeretete és a kíváncsiság motiválja. Nyilván. A kérdés csak az: január óta mit csinál szegény srác? 

Kérdéseidre pedig röviden:
1.    Orromnál fogva vezet, igaz? - Persze.
2.    Már nem szeret, ugye? - Nagyon úgy tűnik.
3.    Ezek a csajok mind próbálkozások voltak részéről, hogy hátha összejön velük? - Pontosan.
4.    Hozzám csak azért jött vissza, mert tudja, hogy én szeretem őt, de ő nem szeret engem? - Fogalmam sincs.
5.    Arra vár, hogy valaki értékelje az ő közeledését? - Dehogy. Csupán nagyon szeretné megismerni azt a sok ismeretlen nőt, akit eddig még nem sikerült, hogy a kialakult kapcsolat elégedettséggel töltse el. Ha lehet, azonnal.

Ágica. Féltékenységed megalapozott. Kapcsolatod nem. Bár nincs nagy baj, ha jól értem, már szakítottatok. Tartsd ehhez, az amnéziás fiútól meg távol magad. Hagyd meg neki az intenzív angolt. A nyelvtudás senkinek nem árt.

Üdv.
Marco

Ha egy témában már hosszú ideje tanácstalan vagy, kérdezd Franco Marcót, aki kendőzetlen véleményével téged is felhomályosít.
 Marcótól itt kérdezhetsz!
Marcóról még többet megtudhatsz itt!
Barátkozz Marcóval a Facebookon is!
Légy Marco ismerőse az Iwiwen is!