Arnold Schwarzenegger válás botrány sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bűnügyi nyomozás indult a 63 éves Arnold Schwarzenegger ellen: a gyanú szerint közpénzből fedezte prostijai védelmét. Közben a felesége azt tervezi, elpereli még azt a házat is, amelyet hűtlen férje a szeretőjének vett. 

A volt kaliforniai kormányzó ellen a demokrata párti alelnök, Eric Bauman kérte a nyomozás elindítását azután, hogy egy nyugalmazott rendőr, William Taylor panaszt tett ellene - olvasható a Blikken. A parancsnok azt állítja, hogy a közlekedésiek luxusautóin szállíttatta a Los Angeles-i Hyatt Regency Szállodába az alig tizennyolc éves prostikat. A lengén öltözött lányokat a pletykák szerint az elnöki lakosztályba vitték, és nagyjából négyórás orgia után hagyták el az épületet.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

"A szállodában és kabinetjében mindenki tudott erről, de senki nem mert szólni, mindenki, én is féltettem az állásomat. Féltünk, hiszen aki csak szemkontaktust létesített vele, már azt is kirúgta" - vallotta a mozisztárból lett kormányzó egyik munkatársa. A feljelentés azután jött Schwarzenegger ellen, hogy kitudódott, több szerelemgyereke is született házasságon kívüli kapcsolataiból. Állítólag ez lesz minden idők legdrágább sztárválása.
Az egykori Terminátor megcsalt felesége, Maria Shriver most magánnyomozókkal derítteti ki, mennyit keresett és kikkel találkozott a férje, csak ezután adja be a válókeresetet. El fogja perelni tőle vagyona felét, és azt a házat is, amelyet szeretőjének, Mildred Baenának és közös fiuknak vett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.