Nemi erőszak áldozatai az ausztrál diáklányok

szex erőszak diák egyetem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy friss kutatás szerint hatból egy ausztrál egyetemista lányt erőszakoltak meg élete során, és még többen vannak, akik a szexuális zaklatás különböző formáit tapasztalták. A felmérés szerint ugyanakkor 100-ból ketten fordultak a rendőrséghez segítségért.

Sokan érintettek

A National Union of Students 1500 ausztrál egyetemista diáklány részvételével készült kutatása szerint a válaszadók 17 százaléka esett nemi erőszak áldozatául, további 12 százalékukat pedig érte már szexuális zaklatás. A kutatás nem az egyetemi tanulmányaik megkezdésétől számított esetekre kérdezett rá, hanem a lányok teljes életére vonatkozóan mérte fel a kérdést.

Thinkstock
Thinkstock

A kutatás szerint a női egyetemi hallgatók 67 százalékának volt már része valamilyen nem kívánt szexuális tapasztalatban, mintegy harmadukkal előfordult, hogy nemi aktusra úgy került sor, hogy nem voltak olyan helyzetben, hogy nemet mondjanak partnerüknek. A vizsgálat szerint minden második esetben barát vagy ismerős volt az erőszaktevő, ötből egy esetben olyan személy, akit a nők közelről ismertek. Az eredmények szerint ugyanakkor csak a megkérdezettek két százaléka fordult a rendőrséghez segítségért, a többiek úgy érezték, az eset nem olyan súlyos, hogy arról feljelentést tegyenek.

A kutatás adatai valamelyest nagyobb zaklatási arányra mutatnak, mint az ausztrál statisztikai hivatal 2005-ös jelentése. Az akkori riport szerint a 15 év feletti ausztrál nők 19 százaléka tapasztalt szexuális zaklatást élete során.

Forrás: ELTE TATK hírlevele


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.