Férfitípusok, akikkel mindenki ágyba bújik, aztán megbánja

Forrás: Thinkstock -
szeretkezés kéjelgés tiltás szex vágy orgazmus gyönyör
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2013 novemberében látott napvilágot egy kutatás, amely azt boncolgatta, ki mit bánt meg, ha visszatekint a szexuális előéletére. Az urak legnagyobb szívfájdalma az volt, hogy korábban túl félénken próbálkoztak a csajoknál, nem kalandoztak eleget fiatalkorukban, és nem használták ki megfelelően a szingliéveiket. A hölgyek persze más válaszokat adtak.

A Texasi és a Kaliforniai Egyetem vizsgálatai szerint a nők leginkább azt sajnálják, hogy rossz pasira áldozták a szüzességüket, olykor-olykor megcsalták a partnerüket, valamint hogy túl gyorsan váltogatták a pasikat. A felmérésből az is kiderült, sokan azt is megbánták, hogy ronda pasival szexeltek. Erre a jelenségre egyébként A csúnyák jobbak az ágyban? című cikkünkben korábban már megtaláltuk a választ.

Ha mélyen magunkba nézünk, egész biztosan mi is találunk sötét foltokat a szexuális előéletünkben, amelyeket talán jobb nem is piszkálgatni. Ennek ellenére néhány vállalkozó kedvű olvasónk úgy döntött, megosztja velünk múltjának darabkáit, azokat a férfiakat, akiknek egyszer vagy többször bedőlt, majd pedig átkozta magát érte.

Forrás: Thinkstock

A FŐNÖK

Margit, 40, marketinges:
"Főnökkel szexeltem, de nem kellett volna. Nem volt csúnya vagy undorító, egyszerűen nem érte meg. Nem jutottam előrébb általa, csak kihasznált. Milliomos volt a csávó, gondoltam, hogy nekem is jut valami, mert az előző szeretője lakást, kocsit kapott. Én nem kaptam semmit. Pár hónap után elfogyott a türelmem. Utáltam várni, hogy valami végre nekem is jusson, akár egy ruha, vagy bármi. És még csak nem is volt az esetem."

A NAGY JÁTÉKOS

Juci, 32, foodstylist:
"Kezdő voltam a munkahelyemen, a világ másik végén. Még egy hete sem dolgoztam ott, amikor egy pasi úgy elkezdett nyomulni, mint a buldózer. A vicc az volt, hogy először nem is tetszett, de úgy tudott udvarolni, hogy csak néztem. Énekelt nekem, elhalmozott bókokkal, és bár soha nem ugrottam még senki karjaiba, ő napok alatt elcsábított. Persze amilyen gyorsan jött, olyan sebesen el is ment, a következő héten pedig már másnak csapta a szelet. De legalább megtanultam, hogy többé sosem kezdek olyan pasival, akinek a homlokára van írva, hogy nagy játékos."

A LÚZER

Auróra, 27, pincérnő:
"Szánom-bánom, de egyszer lefeküdtem egy sráccal csak azért, mert akivel valójában akartam, az nem foglalkozott velem. Mivel a kiszemeltem magasról tett rám, odamentem ehhez az ismerős fiúhoz, aki nem jött be, és normál esetben sosem kezdtem volna vele a tutyimutyisága miatt, de akkor ledugtam a nyelvemet a torkán. Utána persze megbántam, hiszen dacból csináltam az egészet, csak azért, hogy bebizonyítsam, igenis képes vagyok csábítani."

Forrás: Thinkstock

A VADIDEGEN

Nóri, 30, sminkes:
"Pocsék időszak legpocsékabb napjának végre spontán bulit és ivászatot csaptunk a barátnőmmel. Egy pesti szórakozóhelyen még rá is tettünk egy lapáttal az otthoni pálinkázás okozta bódulatra. Finoman szólva is taccsra vágtuk magunkat. Fogalmam nincs, hogyan csapódott mellém az a pasi, akit végül hazarángattam. Nem volt vele jó a szex - már amennyire emlékszem. Ahogy józanodtam, úgy távolodtam el tőle egyre inkább, amin ő csak csodálkozott. Szerette volna, ha van folytatás, valahogy rábeszélt a randira. Már a randi előtt tudtam, hogy ennek semmi értelme. Nem volt jó, nem érte meg, megbántam - a szexet és a randit is. Szerencsére évek teltek el azóta, úgyhogy már csak egy rossz egyéjszakás emlék, amit nem szeretnék újra átélni."

A VÉRMACSÓ

Piroska, 29, cukrász:
"Egy ideig édesapám házában laktam, ahol egy külön lakrészem volt. Sokszor járt hozzánk apu barátja, aki csak pár évvel volt idősebb nálam, és tulajdonképp apám fogadott fiaként funkcionált. Iszonyú sármos, félig orosz pasi volt, gengszteres beütéssel. Így a légyott nem váratott sokat magára.

Egy közös családi vacsora után mindenki jól érezte magát, hiszen alkohol is fogyott rendesen. Amikor mindenki elvonult aludni, a vad orosz lelopakodott hozzám az alsó szintre. Nagyon vicces volt, ahogy a vérmacsó a telefonjával világítva settenkedett a lépcsőházban, rettegve attól, hogy apukám meglátja. Így történt meg a dolog. Másnap persze, mintha mi sem történt volna, játszottuk a távolságtartó fogadott testvéreket. Lehet, hogy vele nem kellett volna összegabalyodni, de a mai napig nem bántam meg a forró éjszakát."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.