Lecsukták a párost, akik gyerekek szeme láttára szexeltek egy buszon

Forrás: Thinkstock -
börtönbüntetés börtön busz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem bírt magával az a férfi, akit épp hogy kiengedtek a börtönből, máris visszakerült. A kettő között pedig egy iskolabuszon szexelt egyet a barátnőjével, akit szintén lecsuktak a közszeméremsértés miatt.

A 26 éves Samantha Truslove barátjával együtt börtönbe került, miután nem bírtak magukkal és mások szeme láttára estek egymásnak egy busz hátsóülésén.

Az akciót ráadásul két 8 éves fiú és egy 9 éves lány is végignézte.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Samantha 28 hét börtönbüntetést kapott, Ítéletét azért súlyosbították, mert tárgyalásán dührohamot és kabálni kezdett a bíróval.

Barátja szerencsésebb volt, ő 17 hétes büntetéssel megúszta, és

egy fejmosással is, amit a bírótól kapott.

"Január 6-án azzal a tudattal hagytad el a börtönt, hogy egy újabb bűncselekmény esetén visszakerülhetsz. Ehhez képest még azt sem vártad meg, hogy hazaérj. Az volt az első dolgod, hogy lerészegedj, és egy tucat ember előtt szexelj, akik között voltak gyerekek is." - hangzott el a tárgyaláson.

Egy anyuka arról is beszámolt, hogy az eset nagy hatással volt a gyermekére, akivel az eset óta többször is beszélgetett - számolt be a Mirror.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.