Egy férfi és egy nő magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra a Life.hu-n olvashatjátok Pilát Gábor gondolatait kapcsolatokról, szerelemről, barátságról és persze a szexről is. Most az Egy Férfi és egy Nő című könyvéből olvashattok el egy részletet.

Egy amerikai szociológust szerint a hanyatló társadalmakra jellemző, hogy az ifjúságban bíznak, mondván, „nekünk nem sikerült, de majd ők". A prosperáló társadalmak a vének tanácsát hozzák létre, de figyelembe veszik a fiatalok véleményét, sőt meg is hívják a tehetségeket a döntéshozatali bizottságba.

Nekünk nem kell társadalomkutatással foglalkoznunk ahhoz, hogy az egyéni hibáinkat elkövessük. Erre két lehetőség biztosan kínálkozik: teljesen átadjuk magunkat a vágyainknak, mondván eddig ezeket elfojtottuk magunkban, ezért örömtelenül és boldogtalanul éltünk. Vagy ellenkezőleg: mivel éppen a megélt vágyak sodortak minket nehéz helyzetbe, ezért elfojtjuk őket.

Ehelyett bízhatnánk a felsőbb énünkben annyira, hogy tudni fogja a helyes irányt és a megfelelő arányt.

Sokszor a hatodik érzék az életünket mentheti meg Forrás: Shutterstock

Ha figyelembe vesszük a vágyainkat, de nem bízzuk rájuk magunkat felelőtlenül, akkor nem válunk kontroll nélküli ösztönlényekké, miközben nem az ösztönnel van baj! Sokszor a hatodik érzék az életünket mentheti meg, fontosabb szerephez jutva, mint a többi öt.

Az instant megoldások az életünk problémáira gyakran csábítóan kecsegtetőek, azonban már középtávon nagy kárt okoznak a testünkben és a lelkünkben. Valószínűleg reggel gyorsabban felébredsz, ha a kávét magadra öntöd, és nem megiszod, de jó esetben ez a megoldás nem veszélyezteti a kávéfogyasztási szokásaidat.

Véleményem szerint, sem a világ legjobb tematikájával megtartott előadás, sem könyv vagy bármilyen életvezetési, párkapcsolati tanácsadás sem fog átütő és stabil eredményt hozni, ha nincs meg az emberben a változtatás határozott szándéka és a megfelelő gyakorlatba történő átültetés.

Pilát Gábor, a Tabuk nélkül a párkapcsolatról Facebook-oldal megalapítója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.