Kulisszatitkok az Oscar háza tájáról

film mozi Hollywood Oscar-díjkiosztó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kíváncsi vagy, kik és hogyan döntenek a világ leghíresebb filmes díjáról? Tudni szeretnéd, hogy a korábbi évekhez képest milyen változtatások voltak az Oscar-gála programjában? Egy kicsit körbenéztünk az Oscar-díj háza táján.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Amikor 1929-ben összegyűltek az amerikai filmipar jelesei egy hotel éttermében, hogy átadják és átvegyék az első Oscar-díjakat, vélhetően még senki sem sejtette, hogy bő nyolcvan évvel később milyen jelentősége lesz a kis aranyszobroknak. Mára az Oscar dollármilliók útját, filmek megítélését és karrierek sorsát meghatározó elismeréssé vált, amelyre az egész világ odafigyel.

Te kinek adnád az Oscart?

Maga a díj tehát dicsősége csúcsán áll már évtizedek óta, ám más a helyzet magával a díjátadó gálával. Évről évre egyre kevesebben követik a tévéképernyők előtt a nagy esemény estéjét-éjszakáját, és noha ez még mindig sokmillió nézőt jelent, az Amerikai Filmakadémiát aggodalommal tölti el a tendencia - egyrészt mert csökkennek a reklámbevételek, másrészt nehogy később a gála presztízse mellett a díjé is megkopjon.

Emiatt az utóbbi években több apróbb változás is volt a díj körül: az átadó időpontját márciusról áthozták február utolsó vasárnapjára, így kevésbé ütközik más, Amerikában fontos televíziós eseményekkel.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A Legjobb film kategóriájában a korábbi 5 helyett tavaly óta 10 filmet jelölnek, hogy bekerülhessenek olyan blockbusterek is, amelyek szélesebb nézőközönsége így talán a Oscar-díj-átadót is megnézi.

A gálát igyekeznek különböző eszközökkel lerövidíteni (idén például a korábbi 60 helyett már csak 45 másodperc áll a győztesek rendelkezésére a köszönőbeszédek elmondására), mivel a fő kritika az esemény túlzott hosszát érte az utóbbi időben.

A kissé régimódi, dagályosnak titulált gála nézettsége ráadásul leginkább a fiatal korosztály körében esett vissza, így ezen is megpróbálnak segíteni: korábban szinte mindig középkorú komikusokat kértek fel az este házigazdájának, idén viszont két egészen fiatal, a tinik körében is népszerű színész lesz a konferanszié: James Franco és Anne Hathaway.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Azt szokták mondani, hogy a Golden Globe-díjak jelentik az Oscar előszobáját, és az ottani győztesekből jó eséllyel meg lehet jósolni a itteni díjazottakat is. Ez két okból sem teljesen igaz: egyrészt a Golden Globe-on még külön kategóriában versenyeznek a drámai filmek és a komédiák, sőt a bennük játszó színészek is. Másrészt pedig arról a díjról a Hollywoodban tevékenykedő külföldi újságírók szavaznak, és nekik nincs szavazati joguk az Oscar esetében, mely az Amerikai Filmakadémia díja.

Tippünk: Oscar-előkészületek - Nézd meg videónkat!






Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.