valóságshow VV4 villalakó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jerzyről köztudott, hogy nem a szavak embere, amit már ő maga is többször bizonyított. Általában dadog, vagy összeakad a nyelve, illetve nem találja a szavak helyét a mondatokban. Ezen próbált segíteni a szónokokat megszégyenítő görög csábító. Bécit pedig meglepte a kedvese a villában.

Jótékonysági hét

A villában elkezdődött a "lótékonysági hét" egy dokumentumfilm vetítésével. A képkockák hihetetlenül megrázták a fiatalokat, mivel egy páran hasonló életkörülmények között nőttek fel. Potyogtak a könnyeik a fájdalomtól, amit a fiúk sem szégyelltek - magukba roskadtak és némán hallgattak. Majd jött Lilu, aki felvilágosította őket, hogy ez a kis film miért is készült: lehetőségük van arra, hogy segítsenek az éhező gyerekeken egy jótékonysági hét keretében.


Társadalmi célú hirdetés forgatása

A jótékonysági hétre a luxusvilla lakóinak egy felhívást kellett közzétenni a nézőknek, amit majd nap mint nap láthatunk az összefoglalók alatt. A jó cél érdekében teljes egyetértésben dolgoztak együtt, összekovácsolta a csapatot ez a sajnálatos helyzet.

Alekosz beszélni tanítja Jerzyt

Alekino kommunikációs tréninget tartott Jerzynek. A szépfiúnak már elkélt egy beszédtechnika óra, ugyanis többször bizonyította, hogy ő nem a szavak embere. A görög okostojás kiosztotta az első feladatot, pontosabban szintfelméréssel indított a vetkőző srácnál: Gigi szépségét kellett egy percben kielemezni. Végül az érdi biztonsági őr beletett egy csavart, hogy ugyanezt tegye meg Évával is. Ez viszont nem fért bele a chippendale fiú szerepbe. Majd egy óvszerről szóló prédikáció következett, amivel elégedett volt a tanár úr.

Béci és Adri közös éjszakája

Béci különleges meglepetésben részesült: kedvesével a napokban ünnepelték egyéves évfordulójukat. Ez alkalomból a pár eltölthet egy éjszakát a villában. Bélának a keze, lába és a szája is remegett a látványtól, az érintéstől, csókoktól. El sem akarták engedni egymást a szerelmesek. Adrinak váratlan meglepetése volt: a szívére tetováltatott egy szívet a monogramjukkal. A gerlepár kifulladásig csókolózott, ám vágyaiknak nem engedtek a kamerák előtt.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.