Ha az állatok beszélni tudnának

Én tényleg meghallgatnám, miket dumálnak egymás között az állatok, hogy látják a világot, milyen személyiségük van, mit tartanak fontosnak megosztani egymással. Az viszont nem érdekel, hogy ha úgy ábrázolják őket, mint akik csak az embereket képesek utánozni, és még azt is csak a lehető legordítóbb klisék formájában. Persze tudom, hogy egy nyári vígjátékon nem lehet számon kérni etológiai hitelességet, és hogy (szinte) minden állatos történet lényege az antropomorfizáció, azaz hogy emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel az állatokat, és így szembesülünk rajtuk keresztül a saját gyarlóságainkkal, de! Ennek a filmnek a története elvileg pont arról szólna, hogy miben MÁSOK az állatok, és hogy ezzel hogyan tudnak segíteni egy általuk kedvelt, bajba jutott embernek.

Az illető ember Griffin, aki az illető vadállatok gondozója munkahelyén, az állatkertben - egy kicsit husi, kicsit ügyefogyott, de rendkívül jólelkű fickó, aki imádja a rábízott oroszlánokat, medvéket, zsiráfokat és elefántokat, nem is beszélve a mélabús gorilláról. Az állatok pedig tudnak beszélni, de ezt titokban tartják az emberek előtt, egészen addig, míg szeretett gondozójuk bajba nem kerül, és fel nem merül a veszélye, hogy elveszítik őt. Griffin múltjából előkerül ugyanis egykori barátnője, aki annak idején durván otthagyta a férfit, most viszont közeledni próbál - ám a lány mindig is utálta Griffin munkáját és emiatt ő a kilépését fontolgatja. Az állatok közbelépnek, és nyelvtudásukat leleplezve azért küzdenek, hogy alfahímet varázsoljanak Griffinből, és menjen végre a csajozás annak a szerencsétlennek.

Kicsit zavaros, nem? Ha pont a lány akarja, hogy lelépjen onnan, akkor miért segítenek az állatok pont őt megszerezni? A motivációk nemcsak ennél a fordulatnál ködösek, de máshol is - és nem csak ezen a téren terjeng a köd: a főhős karakterében is olyan ugrásszerűen változó, egymásnak ellentmondó viselkedésformák jelennek meg, hogy csak értetlenül néz az ember. Kevin James amúgy se egy világbajnok komikus (bár néhány mellékszerepben és tévésorozatban azért elfogadhatóan teljesített), de ezzel a katyvasszal pláne nem tud mit kezdeni, hol idegesítően butyuta, hol irritálóan ripacs.

Két jó figura van az egész filmben: az egyik Griffin kollégája, a fekete bőrű, mosolygós állatorvosnő, akivel hősünk megpróbálja féltékennyé tenni a szöszi cicababa exét. Ez a figura is a lehető legsablonosabb a forgatókönyvíróknak hála, de egy kiváló színésznő, Rosario Dawson életet és bájt lehel belé. A másik egy életunt gorilla, aki Griffin barátságának köszönhetően életre szóló élményekkel gazdagodik - kettejük közös kiruccanása a városba a film egyetlen igazán vicces epizódja. A többit borítsa a feledés sűrű homálya.