Válságba kerültél? Tárcsázz!

lélek pszichológia segítség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bármikor kerülhetsz te is olyan élethelyzetbe, amikor reménytelennek látod a jövődet, elakadtál valahol és úgy érzed, hogy épp amikor a legnagyobb szükséged lenne valakire, senki sincs, aki meghallgatna.

Thinkstock
Thinkstock


Segítségnyújtás a bajban

Az öngyilkosságok megelőzése céljából egy angol lelkész, Chad Varah indította útjára 1950-ben az első lelki elsősegély telefonszolgálatot, önkéntes segítők közreműködésével. Hazánkban az első telefonszolgálat 1970-ben jött létre, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) 1986 óta működik, ma már több mint 800 önkéntessel, 36 helyszínen. A telefonszolgálatok együttes célja az öngyilkosság- és mentálhigiénés prevenció, a krízisintervenció és az egészségügyi ellátás betegségmegelőző szerepének átvállalása, amelyhez hozzátartozik a tanácsadás, az informálás, valamint a kezelőhelyhez történő irányítás és kísérés. Jelenleg Magyarországon 18 lelki telefonszolgálat működik, s mivel a hívhatóság az egész országot lefedi, így bárhonnan telefonálsz. A Gyermek- és Ifjúsági Lelkisegély Telefonszolgálatok Országos Szövetsége (GYITOSZ) 1998-ban alakult, tagszolgálatai hasonló alapelvekkel működnek, a megcélzott korosztály a serdülő és a fiatal felnőtt korosztály, de hívói minden életkori csoportból vannak.

Tipp! VV Anikó erotikus hobbija képgalériánkban! Katt ide!


Képzett szakemberek várják a hívásodat





Thinkstock
Thinkstock



Védd a lelki egészségedet

"A fiatalok leggyakrabban a párválasztással és a pályaválasztással, illetve annak kríziseivel fordulnak hozzánk segítségért, de jellemzőek az énkép- és önértékelési problémák is" - tájékoztat dr. Payrich Mária, a GYITOSZ szakmai alelnöke. Manapság sokan küzdenek azzal is, hogy az egyetem vagy főiskola elvégzése után nem tudnak elhelyezkedni, vagy felvettek egy hitelt és időközben állásnélkülivé váltak. Az ilyen élethelyzetekben történő telefonos beszélgetés sokkal komplexebb és másabb, mint a barátokkal vagy a családdal folytatott eszmecsere, s mind tartalmában, mind formájában jóval teljesebb folyamat, hiszen a hívó és az ügyelő közötti különleges kommunikáció bizalmi légköre nagymértékben hozzájárul az értékítélettől mentes problémamegoldáshoz. A támogató beszélgetés során a fiatal túllendülhet a mélyponton, illetve olyan energiaforrásokat, tartalékokat is felfedezhet önmagában, amelyeket addig nem ismert vagy nem vett igénybe.

Thinkstock
Thinkstock



Kilátástalan jövőkép

A gazdasági válsághelyzet és a mai társadalom morális problémái a fiatalok kedélyállapotát is negatív irányban befolyásolják, ezért napjainkban jóval többen tárcsázzák a telefonos lelki segély szolgálatokat, mint az előző években, s bár a legtöbb esetben sikerül az illető személyiségét veszélyeztető körülményeket megoldani, a fiatalok egyre reménytelenebbnek látják a saját jövőjüket. A mai kommunikációs társadalom a morális értékek elvesztésével is jár, a huszonévesek kétségbeesetten keresnek olyan értékeket, amelyekbe kapaszkodni tudnak, ám ha meg is találják ezeket, könnyen kiderülhet számukra, hogy az, amiben addig hittek, értéktelen és messze nem hozza azt a lelki elvárást, amit szeretnének. Ez a tény rendkívül csüggesztő a fiatalok számára, akik a biztonságérzetüket és a kapaszkodási felületeiket még inkább elveszni látják.

Tipp! Forró hangulat és flörtölő párok képgalériánkban! Katt ide!


Az öngyilkosság soha nem válasz!

Iring Zoltán



Thinkstock
Thinkstock


"Tapasztalataink nyomán a 'Nem akarok így élni' kezdetű mondat sajnos nem ritka, a beérkező hívások kb. 5%-a-a kezdődik így és kb. 10% az aránya azoknak a fiataloknak, akik ugyan nem mondják ki ezeket a szavakat, ám az öngyilkosság - mint lehetséges megoldás - lehetősége felmerül a gondolataikban. Ha az illető egy ilyen súlyos életkrízisben nem kap azonnali segítséget, könnyen eljuthat a végzetes döntéshez, ezért nagyon fontos hangsúlyozni, hogy bármilyen problémával is áll szemben, ne habozzon segítséghez folyamodni és soha ne érezze úgy, hogy egyedül van a világban" - mondja dr. Payrich Mária. "Sajnos ma Magyarországon a szorongásos eredetű betegségek rendkívül alulkezeltek. A rendelkezésünkre álló statisztikai adatoknál jóval magasabb az előfordulási gyakoriságuk, aminek oka lehet a környezet nem megfelelő fellépése, az elutasító magatartása, ami a fiatal felnőtt bűntudatát még inkább fokozza és őt negatív irányba tolja, így felgyorsíthatja a pszichológiai krízishelyzet kialakulását" - fűzi hozzá a szakértő.

Tipp! Nézd meg a Sziget fesztivál legjobb pillanatait képgalériánkban! Katt ide!








Az éjjel-nappal vezetékes telefonról országszerte ingyenesen hívható zöld szám a 06 80 505 505, s itt megtalálhatod a te körzetedből hívható telefonszolgálatokat: http://www.sos505.hu/
Júliustól pedig a 116-123-as telefonszámokon az ország minden lelkisegély-szolgálatát tárcsázhatod. Az ifjúsági lelkisegély telefonszolgálatok számai: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.