Elhunyt Matlock megszemélyesítője, Andy Griffith

halál Andy Griffith sorozat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Andy Griffith amerikai színész; a magyar tévénézők leginkább a Matlock című bűnügyi sorozatból ismerhetik, amelyben ő alakította a címszereplő atlantai sztárügyvédet.

Andy Griffith az Atlanti-óceán partján fekvő Manteóban lévő otthonában hunyt el, és örök nyugalomra is helyezték szeretett szigetén, a Roanoke-szigeten - olvasható a család közleményében. Griffith több mint 50 éven át tartó karrierje felölte a színház, a film és a televízió világát. A nézők két televíziós sorozatból emlékeznek rá leginkább: az 1960-ban kezdődött Andy Griffith Show címűből, amelyben egy amerikai kisváros seriffjét alakította nyolc éven át, valamint a Matlock című, tíz éven át tartó bűnügyi sorozatból, amelyet később szerte a világban forgalmaztak.

AFP
AFP

Mozis szerepei közül kiemelkedett Elia Kazan Arc a tömegben című filmjének főszerepe. Griffith 1992-ben bekerült az Amerikai Televíziós Akadémia Hírességek Csarnokába, 2005-ben megkapta az amerikai elnöktől a Szabadság Emlékérmet, a civileknek járó legmagasabb kitüntetést. Hazájában híres country-zenész is volt. 1997-ben Grammy-díjjal jutalmazták I Love To Tell The Story című gospel albumáért.

Forrás: MTI


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.