Szinetár Dóra egyre többet mutogatja testét és nem hord melltartót

Bereczki Zoltán sztárpár fogyás válás melltartó Szinetár Dóra énekesnő fellépés szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hihetetlen formában van Szinetár Dóra. Jobban néz ki mint valaha, levágatta a haját, boldognak tűnik, és az utóbbi időben már nem visel melltartót sem a fellépésein.

Az énekes házaspár néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy külön folytatják eddig meseszerűnek tűnő életüket, azonban több ponton továbbra is egymáshoz kapcsolódik a sorsuk.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]


A magánéletben ugye ott van a közös gyermekük, Zora, a pályafutásukban pedig az a rengeteg fellépés, amelyet közösen visznek végbe az ország számos pontján. Hiába, az anyagiak nagyon sokat jelentenek a mai világban, az pedig köztudott, hogy az egykori álompár duettprodukcióival hatalmas sikernek örvend, így nem csoda, hogy az idei évben még mindenképpen együtt lépnek színpadra. Így volt ez a közelmúltban Várpalotán és Hévízen, de Zürichben is kettesben koncerteztek, és mindenhol egyöntetű tapsviharban volt részük.

Egyvalami azonban feltűnhetett a rajongóknak, méghozzá az, mennyire másként vetül ki Bereczkire és Szinetárra a megpróbáltatásokkal teli időszak. Dóra valósággal kivirágzott - valószínűleg mindez annak is köszönhető, hogy az ő életébe Makranczi Zalán személyében beköszöntött egy új szerelem -, míg Zoltán egyelőre egyedülálló. Az énekesnő a jelek szerint most éli meg újrafelfedezett nőiességét, amely többek között abban teljesedik ki, hogy a melltartót messzire kerüli, és olyan ruhákban jelenik meg, amelyek megmutatják két gyerek után is tökéletes alakját. Közben pedig egykori társa csak árnyéka önmagának. Bár mivel nagyszerű színész, tökéletesen adja elő a boldog férfiembert, azonban jelek utatnak arra, hogy mennyire letört. Egyre jobban fogy, látszik, emészti testét a fájdalom.



"Érdekes látni, hogy Dóri mennyire kinyílt, szinte kifejezetten mutogatja a testét, közben Zoli meg lassan elfogy, attól félek, mert egyszerűen egyre soványabb. Nem is ez a legnagyobb baj, hanem hogy arca igencsak nyúzott lett, megviselt, beesett" - árulta el a Blikknek egy rajongó, aki koncertről koncertre követi idoljait.

Dr. Rusz Edit családterapeuta szerint a fenti jelek tökéletesen általánosak egy kapcsolat befejezése esetén.
"Sok függ attól, hogy ki miatt történik a szakítás, és ki az, aki azon gondolkodik, lehet-e még változtatni. Az, aki kilép a kapcsolatból, kivirul, hiszen újra boldogságforrást talál, míg a másik fél azt látja, hogy egykori kedvese milyen gyönyörű lett, ilyenkor pedig az önbecsülése romokban hever, s ez kihat a külsőre is - árulta el a pszichológus.



Forrás: Blikk

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.