Rákász Gergely: "A komolyzene olyan, mint a spenót”

Rákász Gergely koncertorgonistára - bármilyen furcsán is hangzik - illik a "trendi” jelző. Hogy miért? Mert rájött arra, hogy a komolyzene is fogyasztható, ha megfelelő a körítés.

Azt hallottam, az orgonakoncertjeiden megtelik a terem, méghozzá többségében fiatal emberekkel… Hogy csinálod?

Az ezredforduló környékén bejártam a fél világot, többek között Amerikában is éltem, ahol megfigyeltem, mennyire másképp zajlik egy-egy hangverseny. Lazább és kommunikatívabb. Nálunk régebben az volt a jellemző, hogy bejött a közönség, csendben, illedelmesen végigülte a koncertet, és a végén tapsolt majd távozott. Kint a zenei műsorszámokat sokszor szöveges részek kötik össze, így a közönséget több síkon is megszólítja az előadás. Ezt csinálom én is: a zeneművek előtt elmesélem, ki volt akkor a király, mennyi pénze volt a zeneszerzőnek, kinek ki volt a szeretője... mert a mélyebb megértést segíti, ha tudjuk, milyen körülmények között születtek a művek.

Egy közbevetés: Amerikában tanultál vagy dolgoztál?

Dolgoztam, aztán tanultam. Éppen túl voltam az iskoláimon, amikor egy kinti muzsikus, David DiFiore hallott játszani, és meghívott egy kinti koncertre. Ebből aztán koncertsorozat lett - és én a 19 évesek golyóállóságával rávágtam, hogy: "Persze, meg tudom csinálni!” Közben rájöttem, hogy mennyi mindent lehet abban a zenei kultúrában tanulni, és tanulás is lett belőle. Aztán évekkel később, 2005-ben két munkalehetőség között kellett volna választanom, mindkettő hosszú időre odakötött volna, s ekkor került a szemem elé egy Wass Albert idézet. Most nyilván sokan beskatulyáznak, de idegenben ezek a mondatok egészen másképp hatnak az emberre. Ez az idézet arról szólt, hogy ötven évig nép voltunk, most legyünk újra nemzet - és hogy személy szerint mi a dolgunk ennek a felépítésén. "Oké, ezek szerint haza kell mennem” - gondoltam. És belekezdtem az itthoni építkezésbe.

Orgonakoncertet gyakran templomban tartanak. De ott hogy lát a közönség, hogyan tudsz velük kommunikálni a karzatról?

Visszük magunkkal a turné orgonámat, azt el lehet helyezni a közönség előtt is, és máris kapcsolatba tudunk kerülni egymással.

Az ember csak azt a mintát tudja követni, ami eleve közel áll a saját világához. Hogyan kezdtél neki annak, hogy megnyerd a közönségedet a komolyzenének?

Úgy tekintek magamra, mint fogyasztóra - ha én unatkozom, akkor más is unatkozna... A komolyzenészek többsége nem veszi figyelembe, hogy kinek zenél. Elvárja, hogy a hallgatósága helyezkedjen vissza a 17-18. század világába és lassuljon le. Csakhogy a mai ember rohan, állandó életérzése, hogy nem ér rá semmire, hogy pörögni kell, és mindenhonnan árad az információ. Ezért másképp kell megszólítani őket. A koncertek nem lehetnek lassúak és főleg nem egycsatornásak, mert az unalmas! Ezért találtam ki a következő hívószót (amit a plakátokra is ki lehet írni): látványkoncert! Igen, kreáltam egy műfajt. De mielőtt azt hiszed, hogy elájulnék magamtól ebbe belegondolva, a látványkoncert nem az öncélú csinnadratta elvén született "legyen lézershow, hogy legyen lézershow” hanem azért, hogy az utca emberéhez is közelebb kerüljön ez a műfaj, ami tele van szépséggel és értékkel. Ezért a látványkoncert szórakozva tanít, kinyit egy világot, amitől kicsit fajsúlyosabb, értőbb emberként hagyjuk el a koncertet, és ettől a világ is egy cseppnyit jobb lesz. Nem csak zenélek, de beszélek a közönséghez, filmeket, mozgóképeket, táncot vetítek eléjük, tulajdonképpen a zene mellé megkapják a klipet is - több síkon igyekszem megszólítani őket. Ráadásul mai nyelven, közvetlenül.

És hogyan "terjedsz”? Mert egyszer megtölteni a nézőteret, az szerencse kérdése... de rendszeresen?

Van erre egy mondásom: a komolyzene olyan, mint a spenót - mindenki tudja, hogy egészséges és teli van vitaminnal meg ásványi anyaggal, csakhogy olyan fura zöld... valahogy el kell érni azt, hogy megkóstolják és akkor már ízleni fog. Van egy iskolaprogramom - legalább 40000 gyerekkel találkoztam az elmúlt években, akiket igyekeztem megnyerni, mert ők még nyitottak. Járom az országot, és használom a modern eszközöket is, a videómegosztó csatornákat, a közösségi oldalakat... Az én koncertjeim nem relaxálós események, inkább afféle akkumulátor-feltöltéshez hasonlítanám, aktivitást igényelnek. És ha valaki egyszer eljön, az a tapasztalat szerint vissza fog térni!

A rovatnak kettős célja van: egyrészt, hogy megismerjük a beszélgetőpartnerem munkáit, másrészt, hogy ő is beszéljen a kulturális élményeiről. Te milyen kultúrcsemegét ajánlasz nekünk?

Nos, hát elsőként legyen valami szórakoztató. nemrégiben olvastam el Frei Tamás két könyvét, A megmentő és a Bankár is lekötött. Aztán Hamvas Bélát ajánlanám - olyan szeretettel és megértéssel ír az életről, hogy aki éppen meginog valamiért, bátran töltekezhet nála. A harmadik pedig legyen Sárik Péter dzsesszkoncertje: ez a műfaj gyakran öncélú, de nála nem - tele van szeretettel és lélekkel.