Al Ghaoui Hesna, a MTVA tudósítója: "Ismertem a lefejezett újságírót"

Hesnát megrázta a kollégája kivégzéséről szóló hír. Napokig a szerencsétlenül járt amerikai újságíró sorsa járt a fejében, miközben igyekezett, hogy tündéri kislánya ne érezzen meg semmit borús lelkiállapotából. Az egykor háborús övezetekből is tudósító fiatal anyuka tisztában van azzal, vele is bármikor megtörténhetett volna, hogy fogságba esik.

"Másodszor tudósítottam Líbiából, amikor 2011 augusztusának végén találkoztam Jamesszel. Amikor megismerkedtünk éppen kiszabadult egy több mint 40 napos fogságból, amit Kadhafi hírhedt börtönében töltött. Líbiában ejtették foglyul az akkori kormányerők. Megismerkedésünk körülményei is elég mostohák voltak, de ezt a fiatal férfi semmit sem tudta letörni és megállítani. Tripoliban ekkor veszélyes körülmények uralkodtak, csak két szálloda volt biztonságos, ahol a városból tudósító több száz újságíró megszállhatott. Érthetően tumultus volt mindkettőben, mi is egy hétig az ötcsillagos szálloda folyosóján aludtunk. A szobákban a földön, a kádban, de a hallban is újságírók aludtak, olyanok, akik már nem kaptak szobát. Ráadásul taktikai okok miatt a kadhafista erők elzárták a városba vezető vízvezetéket, ezért az egész városban heteken át nem volt víz. Kint 40 Celsius-fok tombolt, mi pedig golyóálló mellényben mászkáltunk egész nap. Sejteni lehetett, milyen lelki és fizikai állapotba kerültünk pár nap után. Ennek ellenére fantasztikus érzés volt, ahogy a világ minden tájáról összesereglett újságírók összetartottak. Éreztük, hogy egy történelmi pillanat részesei vagyunk. Ekkor hallottam, hogy kiszabadult a fogságból több újságíró, köztük két amerikai. Az egyik James Foley volt, a másik egy Matthew Van Dyke nevű fiú, akivel később a Bábel című műsoromban mélyinterjút is készítettem" - mesélte a Life.hu-nak.

Íme az interjú:

"A foglyok többsége egyébként a magyar nagykövet, Marton Béla közreműködésével szabadult ki, aki egyedüli nagykövetként képviselte az egész EU-t és Amerikát is. Ezt a tényt a világsajtóban mostanában többször is megemlítették. Odamentem a rendkívül szimpatikus és nagyon kedves Jameshez és megkérdeztem, hogy mikor utazik haza. Feltételeztem, hogy egy ilyen helyzet után az ember első dolga, hogy hazamegy a családjához. Meglepett a válasza. Azt tervezte, hogy még marad, de ha haza is utazik, akkor visszajön Líbiába tudósítani. Kifejtette, hogy ezek után sem tudja elképzelni, hogy egy íróasztal mögött üljön. Elképesztően elhivatott volt, ugyanakkor nagyon laza. Nem láttam az arcán semmiféle meggyötörtséget. Úgy fogta fel ezt az egész dolgot, hogy ez a munkájával jár, túl volt rajta, és örült, hogy kiszabadult. Lapozott egyet és csinálta tovább a dolgát, nem rettentették el a történtek. Később aztán kiment Szíriába is tudósítani, ahol egy másik magyar kollégával, Szlankó Bálinttal is együtt dolgoztak. Sokan nem értik, miért megy az ember ilyen helyekre. Biztos, hogy kell egy kis kattantság az újságíróban, hogy így álljon hozzá az életveszélyessé is válható munkához, de ez jóval többről szól. A világ pont az olyan bátor embereknek köszönhetően tudta meg, milyen öldöklés zajlik Szíriában, mint James Foley" – emlékezett vissza Hesna, aki nem nézte meg a kollégája kivégzéséről szóló videót.

"A videót elvből nem néztem meg, úgy gondolom, hogy a terroristák propagandáját szolgálja, és minden egyes kattintás az ő malmukra hatja a vizet. Nem szabad megnézni! Az IS iszonyúan jól használja a közösségi médiát, rendkívül jól tudja manipulálni az embereket. Ijesztő, mennyire profik. Önmagában az is elgondolkodtató és szomorú, hogy amíg ez a videó rendkívüli módon felrázta a kedélyeket az egész világon, az már be sem kerül a hírekbe, hogy Szíriában hetente százak halnak meg. Tény, hogy még engem is megrázott a kivégzés. Ilyenen nehéz túltennie magát az embernek, pláne egy újságírónak úgy, hogy tudom, ez velem is bármikor megtörténhetett volna. Sajnos nem ő az egyetlen újságíró, akit ismertem, és azóta meghalt. A történtek felett nehéz napirendre térni. Ez a rettenetes halálhír is megerősített abban, hogy ez egy nagyon fontos és szép szakma, de amikor az embernek családja van, akkor nem folytathatja. Több olyan női haditudósítóval találkoztam, akik kisgyerekeket hagytak otthon, ők azt vallották, hogy ez a hivatásuk. A társadalom ezt a hozzáállást a férfiaktól mégis sokkal jobban elfogadja, a társadalom asszisztál hozzá. Szerintem egy gyermek életében legalább akkora megrázkódtatás, ha az édesapját veszíti el. Bár azt szoktam mondani, hogy az ember nem látja a jövőt, ezért soha ne mondja azt, hogy soha, de szerintem a kislányom, a családom miatt nem hiszem, hogy visszatérek a háborús övezetekbe. Aztán meglátjuk, mit hoz majd az élet, addig is rengeteg fontos történet vár még rám a világ egyéb részein is" - összegezte Hesna.