Az elmúlt 99 évről mesélt Bálint György

A barátokról és az élethosszig tartó tanulás fontosságáról mesélt, de József Attilát is szavalt nekünk a ma már Bálint gazdaként is ismert dr. Bálint György kertészmérnök, aki 99 évesen is minden nap dolgozik. Gyöngyösön született gazdálkodó földbirtokos családban. Manapság is tevékenykedik kertjében, mellette előadásokat tart, és több lapnak ír cikkeket. Halad a korral, saját honlapját, Facebook-oldalát unokája segítségével, de maga kezeli, amelynek már több mint 400 ezer követője van. Nagyapját és apját követte a pályán, utána pedig fia és unokája is az agrár területet választotta. "Csak annyi a különbség közöttünk, hogy ha mindannyian ott állunk egy megmetszendő fa előtt, végül az én kezemben köt ki a metszőolló" - mondja. Fia és unokája ugyanis inkább az elméletet képviselik. Bálint gazda otthonában fogadott minket, ahol feleségével, Antóniával és 15 éves puli kutyájukkal él könyvekkel és növényekkel körülvéve.

Nemsokára 100 éves lesz, hogyan szemléli ebben a korban az életet? Honnan merít erőt, hogy ennyi év után is dolgozzon?

Csak másfél év múlva leszek 100. Mindig úgy szoktam mondani, hogy ebben a korban én már csak vendég vagyok. Sokszor nem értem, amit a fiatalok mondanak, gondolnak vagy tesznek, és nincs beleszólásom abba, ami itt történik. De nem is akarok beleszólni, legfeljebb csak figyelem érdeklődő szemekkel, hogy mi van a világban. És ha lehet, megpróbálom elmondani a tapasztalataimat.

Úgy tudom tárgyiasítani az embernek az életfolyamát, hogy amikor megszületik egy gyerek, akkor kap egy vastag hajókötelet. Ahogy az évek múlnak, ez a hajókötél mindig vékonyabbá válik. A végén már csak egy cérnaszál marad, ami ha már nagyon vékony, elszakad.

Arról, hogy honnan az erőm, elsősorban a nejemtől kellene kérdeznie. Talán még az életemnek első 18 éve – amit a szülői házban töltöttem – halmozott föl annyi energiát, hogy abból mindig le lehet csipegetni valamit. A gondtalanság felhalmozódik az emberben. Hálás lehetek a sorsnak, hogy viszonylag jó egészségben megtartott ilyen hosszú ideig, de azért nagyon sok minden van a hátam mögött.

Itt a kertben volt egy nagyon öreg kajszibarackfa, amit mindig próbáltam életben tartani. Mindenféle sebesülések voltak rajta, olyanok is, amik már beforrtak. Úgy éreztem, hogy olyan, mint egy öregember. Pont, mint én. Megpróbáltam megifjítani, de nem sikerült. Antóniával nagy nehezen arra az elhatározásra jutottunk, hogy kivágjuk. Ezt el lehet határozni, lehet hozzá szerezni embert, csakhogy ilyenkor egy baráttól válunk meg. Mindketten behúzódtunk a lakásba, amikor kivágták.

Említette a feleségét és a gyermekkort, mint energiaforrást. Hogyan tud belőlük táplálkozni a mindennapokban?

Antónia sok energiát ad. Éppen 27 évvel fiatalabb nálam. Amikor összeházasodtunk, ez még nem látszott olyan nagy távolságnak. Én is fiatalos voltam, ki tudtam húzni magam.

Ez a hosszú élet, amivel a sors megajándékozott, sok jót és sok rosszat is tartalmazott, de számomra a legkedvesebb időszak a gyerekkorom volt. Egy nagyon békés, nyugodt életet élő, anyagilag is megalapozott családban nevelkedtem. Apám gazdálkodó földbirtokos volt, rendkívül sok mindenre megtanított.

Azt hiszem, 6 éves voltam, amikor a születésnapomra kaptam 2 pónit egy kis fekete kocsival, piros kerekekkel, szép szerszámzattal. Apám megmutatta őket, majd azt mondta: „Ezentúl te gondozod ezt a két lovat". Ezután én etettem, itattam, takarítottam őket, kihordtam a trágyát alóluk. Még 10 évvel ezelőtt is felültem a lóra.

Van olyan barátja, aki az egész életét végig kísérte?

Igen, van, sajnos nemrégiben halt meg. Tomcsányi Pálnak hívták, akadémikus volt. 75 év óta voltunk jó barátok. Mindig megértettük egymást annak ellenére, hogy nagyon különböző társadalmi háttérrel rendelkeztünk. Édesapja igazságügy miniszter volt, európai hírű jogtudós. Pali barátom is tudósember volt, akivel sokszor vitatkoztunk, de legtöbbször azért egyetértettünk. Hárman voltunk nagyon jó barátok az ötvenes-hatvanas években. Tomcsányi Pál, Peregi Sándor egyetemi tanár és én.

1956. október 28-án ültünk a Margit híd budai hídfője alatt egy rámpán, éppen azon gondolkodtunk, hogyan fog alakulni a forradalom. Kisvártatva jött egy ember, aki azt mondta, hogy van egy teherautó, ami mind a hármunk családját el tudja vinni a határig. Összenéztünk, Pali pedig azt mondta: „Teherautón? Az nagyon ráz. Ne menjünk." És itt maradtunk mind a hárman. Palinak nagyon jó humora volt.

Önmagát tudósembernek tartja?

Inkább azt mondom, hogy bizonyos kérdésekben tájékozott vagyok. Nem is szeretem, ha valaki magáról azt mondja, hogy tudós vagy művész, ezek éteri fogalmak. Néha persze az ember belekerül ilyen kategóriákba. Nekem is van tudományos fokozatom, tagja vagyok az Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának is, de nem tartom magam tudósnak.

Azt hiszem, megtettem, amit ennyi idő alatt meg lehet tenni. Nem tettem semmi különlegeset, de talán rábeszéltem néhány embert arra, hogy termeljen a kertjében. Mert olyan jó ízű friss gyümölcs és zöldség nem vásárolható meg sem a piacon, sem az áruházban, mint amit az ember saját maga nevel fel.

Mi lehet a titka annak, hogy még mindig az Ön tanácsait keresik?

Igyekszem betartani, amit a gimnáziumi magyartanáromtól tanultam, hogy egyszerűen, mindenki által érthetően, világosan mondjam el a gondolataimat. Ez néha sikerül is.

Az előadásaim utánra mindig szervezek egy kis konzultációt, hogy ha valakinek kérdése van, feltehesse, és én igyekszem rá választ adni. Nemrég Zalaegerszegen tartottam előadást, és olyan érdekes dolgokat kérdeztek az emberek, amelyekből én is tanultam. Ezeket ravaszul felhasználom a következő cikkeimhez, hiszen így már tudom, mire kíváncsiak az olvasóim.

Az internethez könnyen hozzászokott?

Az unokámtól tanultam meg, gyakran segít nekem. Hozzátartozik az életemhez ugyanúgy, mint a metszőolló. Számítógép nélkül nem lehet már ezt csinálni, de ez nem baj. A technika vívmányai mindig érdekeltek. Ez is olyan dolog, amit kisgyerekkorom óta láttam magam előtt. Apám a gazdaságát nagyon jó gépekkel szerelte fel, a szőlőbirtokán a présházban és a pincében olyan modern gépek voltak, amik ma is megállnák a helyüket.

A Bálint gazda nevet saját magának választotta?

Ezt akkor kaptam, amikor az Ablak című műsorba hívott Peták István és Horváth Ádám. Ott nevezett el egy hölgy Bálint gazdának.

Érdekes dolog volt, mert már létezett egy Bálint gazda, Czupy Bálint. 1948-49-ben emigrált, és a Szabad Európának volt a munkatársa. Nem lehet mondani, hogy barátja lett volna a szocialista tervgazdaságnak, szidta a termelőszövetkezeteket. Az emberek pedig szívesen hallgatták itthon is, ha tudták, hogy a szomszédjuk nem hallgatja ki őket. Ő volt az első Bálint gazda. Fel kellett hívnunk a párt Agitációs és Propaganda Osztályának vezetőjét, hogy engedélyezze a nevet. Érdekes módon tetszett neki.

Nagyon szép emlékem ez a műsor, 20 éven keresztül csináltam. Egyszer előfordult, hogy Ungváron forgattuk az adást. A főszerkesztővel, Peták Istvánnal elmentünk előkészíteni a terepet, megkaptuk a tévé elnökének Volgáját, egy gyönyörű fekete autót piros ülésekkel. Először az ungvári pártbizottsághoz mentünk, az ilyen kérdésekkel foglalkozó elvtárstól kértük, hogy adjon hozzájárulást a forgatáshoz. Azt mondta, hogy ő erre nem mer engedélyt adni, kérdezzük meg Kijevet. Felhívta az illetékest, elmondták neki is a történetet, ő sem mert engedélyt adni, így Moszkvához kellett fordulni, de végül sikerült.

Úgy gondolja, hogy a folyamatos tanulás, művelődés hozzájárul ahhoz a szellemi frissességhez, amit 99 évesen is birtokol?

Persze. A folyamatos olvasás annak a XXI. századi filozófiának is egyik alaptétele, mely szerint a jó pap is holtig tanul. Aki a tanulást abbahagyja, az megáll, lemarad, megavasodik, fogyaszthatatlanná válik.

Rengeteg elismeréssel büszkélkedhet. Kapott már többek között Aranytollat, Prima Primissima-díjat, a múlt héten pedig Vastollat. Mire a legbüszkébb?

Egy kevésbé ismert díj áll legközelebb a szívemhez: ez a Hazám-díj. Minden évben 7 ember kapja meg egy József Attila-szobor kíséretében. Ez az elismerés József Attila miatt is fontos számomra. Nemcsak azért szeretem őt, mert gyerekkoromban már olvastam a Kertész leszek című versét, hanem mert egy gondolkodó, aggódó, sokat üldözött ember volt. Mindig eszemben van, hogy halála előtt néhány hónappal írta a Hazám című versét, amely egy megdöbbentően őszinte költemény. Egyik mondata mindig előttem van: "Édes hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!"

És ez mindannyiunknak fontos. A ma élőknek, és valószínűleg azoknak is, akik 100 év múlva élnek majd.