Vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen Fenyő János meggyilkolása ügyében

Fotó: Polyák Attila - Origo -
gyilkosság Fenyő János Gyárfás Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vádat emelt Fenyő János megölése ügyében Gyárfás Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Főügyészség.

Vádat emelt Fenyő János megölése ügyében Gyárfás Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Főügyészség. A főügyészség közleményében azt írta: Gy. Tamás és Fenyő János az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt. A vádlott és a sértett között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, "hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki".

Gyárfás Tamás korábbi tárgyalása Fotó: Polyák Attila - Origo

A vádlott 1997-ben elhatározta, hogy "a játszma végleges lezárása érdekében" megöleti a sértettet, és 1997 szeptemberében megbízott egy, az éjszakai életből közismert személyt, aki 12 millió forintért vállalta Fenyő János megölését, ám miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Gyárfás Tamás ez után bízta meg Fenyő János megölésével "P. Tamást" – Portik Tamást –, akit 1994 óta ismert.

A vád szerint Portik Tamás a megbízást elfogadta, és rávette "J. R.-t" – Jozef Rohácot – Fenyő János megölésére. Jozef Rohác 1998. február 11-én a II. kerületi Margit utcában, a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó Fenyő Jánoshoz lépett, és egy géppisztollyal kivégezte. (A Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Rohácot már jogerősen elítélték.)

A Fővárosi Főügyészség "Gy. Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre" – áll a közleményben. Portik Tamással kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség korábban perújítási indítvány előterjesztésére tett javaslatot a Fellebbviteli Főügyészségnek – írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.