Közel 200 millió forintot csalt ki egy isaszegi nő egy szerelmes férfitól

átverés pénz csalás Isaszeg
Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emeltek vádat egy nő ellen, aki pontosan 191 millió forinttal károsított meg egy szerelmes férfit.

Az isaszegi nő a lakásának felújítása kapcsán ismerkedett meg a cégvezetővel, akivel bensőséges kapcsolatba került, és közel két év alatt összesen csaknem 200 millió forintot csalt ki a gyanútlan férfitól. Az áldozat azonban nemcsak a saját pénzét bukta el, hanem még adósságba is verte magát, hogy finanszírozni tudja a nő hamis terveit.

– olvasható az Ügyészség honlapján.

Illusztráció Fotó: Mudra László - Origo

"Hamis ürügyben nem volt hiány: a csaló nő először valótlanul olaszországi ingatlan öröklésére hivatkozott azzal, hogy abból Milánó környékén dísznövény-kertészetet tervez létrehozni, amelyhez a férfitól 100 millió forintot kért kölcsön" – folytatódik a közlemény. "A későbbiekben heti rendszerességgel árukészlet beszerzésre, hűtő- és klímavásárlásra, vagy az olasz hatóságok felé fennálló bírságok megfizetésére hivatkozva kért és kapott pénzt."

A nő történeteiből azonban szinte semmi sem volt igaz, sem az örökség, sem a vállalkozás. A pénzösszegeket a nő a kiskorú gyermeke nevére nyitott bankszámlára utaltatta, ahonnan még aznap, vagy másnap készpénzben felvette. A kicsalt pénzből mindössze 10 millió forintot fizetett vissza a becsapott férfinek, aki a nyomozás során kérte a kárának megtérítését.

"Az ügyészség a nőt különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza, továbbá azt, hogy a férfi polgári jogi igényének a bíróság adjon helyt. A különösen visszaeső nő bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni" – zárul a közlemény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.