Versben jósolta meg saját megölését a magyar királyné, Sissi

Wittelsbach Erzsébet osztrák császárné, magyar és cseh királyné, avagy ahogy mindenki ismerte és ismeri, Sissi az 1898-as esztendő nyarának végén indult utazásra a lakhelyéül szolgáló Bécsből. A kíséretével előbb a németországi Nauheim városába látogatott el egy egészségügyi kúra céljából, majd felkereste Frankfurtot is, szeptember 9-én pedig Genfbe utazott. Udvarhölgye és állandó útitársa, a magyar Sztáray Irma grófnő társaságában a Genfi-tó partján sétálgatott, amikor egy velük szemberohanó férfi szabályosan fellökte a királynét, közben pedig mellbe szúrta egy kihegyezett reszelővel.

Sissi elesett, a járókelők felsegítették, az őt feldöntő férfit elkapták, és lefogva tartották, míg ki nem értek a helyszínre a csendőrök. Egy közeli hotel portása felajánlotta a két hölgynek, hogy pihenjenek le náluk, de a lábra álló Sissi ezt visszautasította, és folytatták az útjukat az eredeti céljuk, a Genfi-tavon induló gőzhajó felé. Ekkor még mindenki azt hitte, hogy egy zsebtolvajjal akadt dolguk, a királyné pedig a szoros fűzője miatt nem érzékelte, hogy valójában súlyos sebet kapott. A saját lábán ment el a gőzhajóig, sőt el is indultak a hajókázásra, amikor Sissi elszédült és elájult. Először az ijedtségre gyanakodtak, de amikor kibontották a fűzőjét, akkor látszott csak, hogy vér szivárog a szívkörnyéki sebéből. Azonnal visszatértek a partra, a királynét a szállodai lakosztályába vitték, de a kiérkező orvosok már csak a halála beálltát tudták megállapítani 14 óra 40 perckor. Sissi utolsó szavai a visszaemlékezések szerint magyarul hangzottak el az udvarhölgyéhez: „Mi történik velem?".

Sissi halálának egyik legtragikusabb mozzanata az, hogy eredetileg nem is ő volt a merénylő célpontja, sőt, a tettes kétszer is módosította a célszemélyt. Az olasz Luigi Lucheni egy olasz munkásnő törvénytelen gyerekeként Párizsban született, majd árvaházakon és nevelőszülőkön keresztül vezetett az útja a hadseregbe, onnan leszerelve pedig végképp nem találta a helyét. Alkalmi munkákból tengődött Svájcban, és a korban erőteljes új eszmei-társadalmi mozgalomként megjelenő anarchizmussal kezdet szimpatizálni. Egész életében nyomorgó emberként gyűlölte a gazdagságba született uralkodó osztály tagjait, és elhatározta, hogy megöli egyiküket, egy politikai kiáltványnak is tekinthető akció keretében.
Az első célpontja I. Umberto olasz király lett volna egy milánói munkásfelkelés leverése miatt, de nem volt pénze Itáliába utazni. Ezután Fülöp orléans-i herceget szemelte ki, ő azonban az utolsó pillanatban lemondta a genfi utazását. Így esett a választása végül Sissire az utolsó pillanatban, hiszen az inkognitóban utazó királynéról csak a merénylet napján írta meg egy újság, hogy a városban tartózkodik. Luchesi más vonatkozásban alaposabban felkészült a merényletre: gyilkos szerszámot gyártott egy reszelő kihegyezésével, és anatómiai atlaszban tanulmányozta, hova kell szúrnia a szív eléréséhez.
A végzetes napon Sissi mindössze az udvarhölgy társaságában, testőrök nélkül sétált a tóparton. Ez a korban nem számított rendkívülinek, hiszen a fotózás széleskörű elterjedése előtt nagyon kevés „híresség" arcát ismerték, vagy ismerhették fel az emberek. A merénylő később ugyan azt vallotta, hogy egy korábbi budapesti utazása során már látta Sissit, és emiatt ismerte fel, de erről kiderült, hogy biztosan nem lehet igaz, mivel nem egy időpontban tartózkodtak a magyar fővárosban. Sissi ugyanakkor tudatában volt annak, hogy az anarchista mozgalom Svájcban megerősödött, és egy évekkel korábban írt versében hátborzongató módon meg is jövendölte a végzetét:

Sissi holttestét udvari különvonat vitte Bécsbe, ahol egy héttel később zajlott le a temetése. A végső nyughely a kapucinusok templomának császári kriptája lett. Fia, a néhány évvel korábban tragikus öngyilkosságot elkövető trónörökös, Rudolf mellé temették.

Luigi Lucheni büszkén vállalta a tettét a nyilvánosság előtt, és sosem derült fény olyan körülményre, ami arra utalt, hogy ne magányos merénylő lett volna. Lucheni mártírrá szeretett volna válni, és halálbüntetésben reménykedett, sőt szabályosan kérelmezte azt, amikor kiderült, hogy a genfi kanton törvényei szerint nem végezhetik ki. Így életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és tíz évvel később a cellájában a saját kezével vetett véget az életének.