2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Megszólalt az idős asszony, akire rátörte az ajtót az őrjöngő rendőrgyilkos

Forrás: Shutterstock -
késelő rendőrgyilkosság rendőrség rendőr Baumann Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egész országot megrázta annak a fiatal rendőrnek a halála, akinek egy őrjöngő férfi miatt kellett meghalnia. A Bors megkereste az idős hölgyet, akinek a lakásába a gyilkos be akart törni.

Az idős asszony lakásába még péntekre virradó éjszaka akart bejutni a kábítószer hatása alatt álló férfi. Sz. Szilárd üvöltözni kezdett, hogy démonok járják a társasházat, majd valamennyi szomszédjához bezörgetett, hogy figyelmeztesse őket a „veszélyre". Végül a nyolcvanas éveiben járó Marika nénihez ért, ahol eszeveszett őrjöngésbe kezdett.

Egyre hangosabban ordibált, betörte a nyilászárót, a szomszédok pedig eközben értesítették a rendőrséget.

Arra senki nem számított, hogy Sz. Szilárd egy késsel támad a rendőrökre, pedig így történt, ráadásul Baumann Pétert szíven szúrta, így a fiatal rendőr életét vesztette.

Mária néni az arcát ugyan nem vállalta, de röviden nyilatkozott a Borsnak.

- mondta a lapnak az idős hölgy, aki részvétét fejezte ki a rendőr családjának.

képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.