Így puskáztunk a '90-es években – Retró módszerek, amiken ma már jókat nevetünk

Anno a puskázás nemcsak túlélési technika, hanem egy komplett művészeti ág volt: nem volt okos óra, mobiltelefon és vezeték nélküli füles, csak a józan paraszti ész, ami olykor olyan megoldásokra vezetett rá bennünket, amikre a mai napig büszkék vagyunk – pedig nem kellene!
Igen, tudjuk, a puskázás rossz és saját magunkkal szúrunk ki és különben is, a pokolba vezető út is csalással van kikövezve... De lássuk be, bármennyit ültünk is egy-egy kémiai képlet felett, egyszerűen nem tudtuk memorizálni, hiszen az agyunk ’N Sync dalszövegekkel és Spinédzserek idézetekkel volt tele. Ennek aztán nyilván a témazárók előtt már kevésbé örültünk, amikor a kezünk őrült remegésbe kezdett, a hajunk alá is puskát tettünk, a vonalzónkon pedig több volt a képlet, mint a centiméter. De hogyan csinálták az igazi legendák? Mutatjuk!
A puskázás legkifinomultabb módja volt a golyóstoll betétjébe tekert papírfecni, ahová mikroszkóp nagyságú betűkkel írtuk fel a tudásmorzsákat és amit olyan fapofával olvastunk el, hogy a legtöbb hollywoodi színész megemelné a kalapját.
Minden csaló leghűségesebb társa volt a 30 centis átlátszó vonalzó, amibe körzővel kiválóan bele lehetett karcolni bármit, csak arra kellett ügyelni, hogy a tanárok előtt mindig a megfelelő szögben tartsuk. Ha ez nem nevelt életre, akkor mi?! Emlékeztek a Squid Game sütibe karcolós kihívására? Na ugye...
A női kreativitás határtalan már sulisként is, a legnagyobb fegyverünk pedig egyértelműen a combfixbe csúsztatott cetli volt. Hiszen ki gyanakodna egy ártatlan diáklányra, aki idegességében húzogatja a szoknyáját? Hát, lehet kellett volna, tanár úr!
Hatalmas klasszikus volt a zsebkendő, amire rengeteg minden ráfért és a kritikus pillanatban egyszerűen eltüntethető volt egy kiadós orrfújással. Zseniális és stílusos.
Isten áldja a fedeles számológép megálmodóját, akinek hála az értékes kis cetliket tökéletesen bele tudtuk rejteni a gép kis tokjába. És hogy miért volt rá szükségünk történelem dolgozat közben? Részletkérdés.
A leleményesség csimborasszója volt a radírba vágott kis zseb, amibe bele lehetett rejteni az életmentő puskát, ráadásul ha megcsapott a lebukás szele, egyszerűen a tolltartóba lehetett rejteni.
Oké, ez már master class szint volt, de állítólag voltak olyan elvetemültek, akik az üdítős dobozon lévő papír hátuljára írták a puskát, majd újra visszaragasztották a dobozra kicsit ferdén, hogy látható lehessen. Mi ez, ha nem művészet?!
A varrni tudó lányok a szoknyájuk szegélyébe varrták a tudást, amit lebukás előtt nemes egyszerűséggel csak visszahajtottak és semmi sem látszott.
Ezt már a 90-es években is csak a nagyon bevállalósak merték megcsinálni: hallókészülék a fülbe, telefon bekapcsolva és a vonal másik végén egy segítőkész, nagyon jó fülű barát, aki lediktálta a megoldásokat és meg is hallotta a suttogva feltett kérdéseket.
A mai diákok már biztosan csak nevetnek ezen a megoldáson, de a cipőtalpra bizony rengeteg infó fel tudott kerülni. Arra kellett vigyázni, hogy a bevetésre szánt cipővel ne lépjünk sárba, vagy vízbe, mert akkor odalett az infó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.