Kovács Patrícia: "Hiszek az eleve elrendelésekben"

2015.09.16. 20:00

Kislányos bája és nyitott természete szinte az első perctől elvarázsolja az embert. Kovács Patrícia, ami a szakmát illeti, nem tervez, hanem csak engedi, hogy áramoljanak felé a dolgok, hogy megtalálják a feladatok. Mert, mint mondja, hisz abban, hogy minden eleve el van rendelve.

Forrás: Takács Attila/ Orlai Produkciós Iroda

Szabadságvágy, jó adag kíváncsiság és hihetetlen nyitottság – többek közt ezekkel a szavakkal lehetne a legpontosabban leírni Kovács Patríciát, aki sosem félt attól, hogy kipróbálja magát különböző műfajokban. Így volt ez, amikor többek közt az ősszel képernyőre kerülő Hungary's Got Talent tehetségkutató műsor felvételei zajlottak, melyek során zsűritagként debütált. Illetve, amikor a még tejfoltos melegítőjét századfordulós kosztümökre cserélte, hogy a kor legkeresettebb prostituáltjának bőrébe bújhasson a Félvilág című film forgatása alatt; vagy amikor a színpadon egy feltörekvő, a céljaiért mindenre képes színésznőt formál meg hihetetlen elánnal a Mindent Éváról című darabban, mely néhány napja debütált a Belvárosi Színházban. Kovács Patríciával a mögötte álló sűrű időszakról, új tapasztalatairól, a szakmájáról és többek közt arról is beszélgettünk, hogyan viselte a kislánya, amikor sokat volt távol tőle.

Mi az, ami a mögötted álló időszakban igazán felpezsdített és másfajta élményekkel gazdagított?

Azt hiszem, a Got Talentes zsűrizés után

már nem vagyok ugyanaz az ember, mint aki voltam.

Átmosott. A műsor két hetes felvétele alatt ugyanis olyan mérhetetlen dózisban kaptuk a tehetséget és a tehetségtelenséget, hogy az meglepő dolgokat hozott ki mindannyiunkból.

Saját magadtól sem ilyen reakciókra számítottál?

Nem. Mivel engem mindig is érdekeltek a tehetségkutatók, és sokféle műsort láttam, kialakult bennem egy kép arról, hogy mi az, amit ellenszenvesnek tartok egy-egy zsűritag reakciójában. Eldöntöttem például, hogy sosem fogok kinevetni senkit sem. De amikor ott ültünk, és ömlesztve kaptuk a sokszor értékelhetetlen produkciókat, akkor egy idő után nem lehetett mást csinálni, mint nevetni. Ezek ösztönös és emberi reakciók voltak, és őszintén szólva, jó volt elengedni a korlátokat.

Nem tartasz tőle, hogy emiatt más megvilágításba kerülsz szakmailag?

Nem tudom, hogy a műsor alapján hogyan fognak majd megítélni az emberek, vagy mennyire változik majd a rólam kialakult kép a fejekben, ugyanakkor minden hozzászólásomért vállalom a felelősséget. Egy percig sem bántam meg, hogy elvállaltam a zsűrizést, mert hatalmas kaland volt.

Egyébként én alapvetően nem tartok, nem félek dolgoktól.

Hiszek az eleve elrendelésekben.

Ezért, ha bizonyos dolgok megtalálnak, kipróbálom őket, aztán majd lesz, ami lesz. Törekszem rá, hogy mindig flexibilis maradjak és befogadjam az új dolgokat, amiket felém sodor az élet.

Néhány napja mutatták be Budapesten a Mindent Éváról című darabot, melyben egy olyan feltörekvő fiatal színésznőt játszol, aki mindent hajlandó megtenni azért, hogy színpadra kerüljön.Az Évához hasonló negatív karakter mennyire lehet szerethető? Vagy szeretned kell egyáltalán ahhoz, hogy megformáld? 

Mindenképpen kell találnom valamit a karakterben, ami miatt szerethetővé válik számomra,

hiszen a bőrébe kell bújnom. Nem szabad moralizálnom, amikor negatív karaktert játszom – az a néző dolga. Hálás vagyok a darab rendezőjének, Pelsőczy Rékának, aki segített megtalálni ennek a lánynak az igazságát. Nincs ugyanis olyan, hogy valami, vagy valaki eleve, zsigerileg rossz – ennél mindig árnyaltabb a helyzet. Annak ellenére, hogy a pályám során többször játszottam már negatív karaktert, Évánál nagyon tudatosan kellett arra treníroznom magamat, hogy ne ítélkezzek. De az is egy fontos dolog, hogy Éva – amellett, hogy nem foglalkozik azzal, hogy a tettei hogyan hatnak mások életére – egy nagyon tehetséges lány. Csak nem feltétlenül azt az utat választja, amit a többség. De valljuk be, titkon azért egy kicsit mindenki vágyik rá, hogy pofátlanabb, önzőbb és vakmerőbb legyen.

Forrás: Takács Attila/ Orlai Produkciós Iroda

Döbbenetes élmény volt egyébként, hogy amikor Szombathelyen játszottuk a darabot, hatalmas gyűlölethullámot éreztem a közönség részéről a karakteremmel szemben. Ennek ugyanakkor nagyon örültem, hiszen ebben a darabban valóban én vagyok a "hunyó", de azért azt ki kell mondjam, hogy a komfortérzetem színészként nem kifejezetten jó ebben a szerepben. Ezt úgy értem, hogy egy színész alapvetően akkor érzi "jól" magát egy karakter bőrében, ha szeretik, ha drukkolnak neki, ha értik a humorát és osztoznak a fájdalmában.

Ha már itt tartunk, Pelsőczy Réka szerint, aki színésznek megy, annak van némi önbecsülési problémája. Rólad viszont épp, hogy a kiegyensúlyozottság sugárzik.

Miközben egy csomó korszakon és lázadáson vagyok már túl, a színészetemet nem a saját sérelmeim táplálják. Inkább a bohócságot, a soha fel nem növést szeretem ebben a mesterségben, valamint azt, hogy különleges alakok bőrébe bújhatok.

Nekem rend van a lelkemben.

Jól elvagyok magamban a négy fal között is és egyáltalán nincsenek allűrjeim.

Emellett mi az, ami téged a Földön tart?

A stabil magánéletem. A főpróba heteket a színházban töltöm, de egyébként nem olyan vészes az időbeosztásom, így mosok, főzök, takarítok, gyereket és kutyákat nevelek a színház mellett. Civil barátaim vannak gyerekkorom óta. Számomra a színészet egy ugyanolyan szakma, mint az összes többi – nem akarom azt semmilyen szinten túldimenzionálni. Amikor például filmet forgatok, akkor a család jobban besegít, de

nagyon szeretem tudni, hogy mi van a világban,

mennyi egy kiló kenyér – vagyis, élni az életet.

A kislányod hogy viselte, hogy olyan sokat kellett távol lenned tőle ezen a nyáron?

Zökkenőmentesen. Nem győzöm meghálálni a sorsnak, hogy egy olyan család vesz körül, akik segítenek abban, hogy ezt így tudjuk kivitelezni. És persze ehhez az is kell, hogy egy igazán magabiztos és nyitott kislány legyen a Majszi.

Hogyan változtatott a színpadi léteden az, hogy anya lettél?

Egyrészt megváltozott a nőiességem, más típusú szerepek találnak meg, az pedig, hogy a fókusz már nem csak a színházon van, nagyon jót tesz. Illetve azóta, hogy anya lettem a színházban töltött idő lett az én-időm. Amikor csak magamra kell koncentrálnom.

Forrás: Félvilág

Izgalmas kiruccanás lehetett akkor számodra a nemsokára mozikba kerülő Félvilág című film, melyben Mágnás Elzát, a századforduló ismert prostituáltját alakítod hatalmas kosztümökben és lenyűgöző hajkölteményekben.

Ebben a filmben a maihoz képest egy nagyon más típusú szexideált kellett megformálnom: a századfordulós buja nőt. Amikor felhívtak, hogy menjek el a castingra, a gyerekem csak fél éves volt, és még éjjel-nappal szoptattam.

Tejfoltos tréningruhában álltam a nappali közepén és azt kérdeztem magamtól: most tényleg?

A testem is átalakult és furcsa volt arra gondolni, hogy az a dússág, amivel én egyáltalán nem voltam kibékülve, amit nem éreztem sajátomnak, abban bárki meglátja a vonzó szexideált. De elolvastam a forgatókönyvet, és nem volt kérdés, hogy össze kell kapjam magam a castingra. Aztán eltelt még fél év a forgatásig, ami nagyon jól jött nekem, de örökre hálás leszek Szász Attilának, a film rendezőjének, hogy meglátta bennem ezt a nagyon buja, nagyon ellentmondásos, nagyon vonzó nőt.

Tudatosan tendálsz most a művészfilmek világa felé? Tekintve, hogy előtte inkább közönség kedvenc alkotásokban szerepeltél.

Nincsenek ilyen céljaim, inkább mindennek lehetőséget adok. Azt, hogy engem merre fog sodorni a pályám, és hol leszek 10 év múlva, még nem tudom. Majd meglátjuk. Nyitottan állok mindenhez.

Kovács PatríciafilmszínházinterjúszínésznőzsűritehetségkutatóOrlai Produkciós IrodaBelvárosi SzínházHungary's Got Talent