Filmkritika: Saul fia - magyar suttogások szűrődnek ki a bábeli zűrzavarból

Forrás: Mozinet -
Cannes filmkritika Golden Globe-díj Cannes-i filmfesztivál Oscar-díjkiosztó Saul fia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ember az embertelenségben. Istók Levente kritikája.

Saul (Röhrig Géza) az auschwitzi koncentrációs táborban az egyik Sonderkommando tagja. A Sonderkommando olyan zsidó foglyokból állt, akik az Auschwitzba érkező gyanútlan társaikat a gázkamrákba terelték, majd az elgázosítás után kihúzták a tetemeket, és kitakarították a helyet. Az egyik transzporttal egy olyan fiú érkezik, aki az elgázosítás után még lélegzik. Saul a házasságon kívül született, rég nem látott fiát véli felismerni benne, és elhatározza, hogy keres egy rabbit, akinek a segítségével tisztességesen eltemetheti a fiút.

Társai közben a szökésen dolgoznak, és Saul segítségére is számítanak, az ő szeme előtt azonban egyetlen cél lebeg: megadni a fiúnak a végső tisztességet.

Nemes Jeles László sajátos rendezői koncepcióban készítette el bemutatkozó nagyjátékfilmjét, amellyel Cannes-ban a második legrangosabb díjat, a Zsűri Nagydíját nyerte el. Már a Türelem című kisfilmjében is egyetlen arcra koncentrált, azt, hogy ki lehet a főszereplő, hol és mit is csinál, sokáig csak találgatjuk az életlen háttér alapján. A film csattanóját az adja meg, amikor a lány kinéz az ablakon, és végre meglátjuk, hogy mi is folyik pontosan a környezetében. Ez a koncepció ezúttal is megjelenik, Erdély Mátyás kamerája szinte végig Röhrig arcára vagy tarkójára fókuszál. A háttérben elmosódottan látjuk a meztelen holttesteket, de Saul fián kívül egyikre sem közelít rá a kamera,

nincs semmilyen hatásvadász közeli, sem egy piros kabátos kislány.

Röhrig Géza a Saul fia című filmben Forrás: Mozinet

Ez mutatja Saul túlélésének technikáját: szinte tudomást sem vesz a környezetéről, csak automatikusan teljesíti a parancsokat. Ebből a monotonitásból zökkenti ki az ismerősnek tűnő holttest, ami onnantól kezdve a rögeszméjévé válik. Akaratlanul ugyan, de néha belekeveredik a lázadás előkészületeibe, a szökés mégis teljesen hidegen hagyja őt, és cserbenhagyja a még élő társait egy már halott fiú miatt. Csak sodródik a káosz közepette. A háttérből közben fegyverropogás és halálsikolyok hallatszódnak, német parancsszavak és magyar suttogások szűrődnek ki a bábeli zűrzavarból. Zányi Tamás hangmérnök hátborzongató munkát végzett. A vásznon a Saul körül történő események nagy részét nem látjuk, csak halljuk.

Az ismeretlen zajoknak pedig hatalmas erejük van: egy ajtóbecsapódás vagy egy ásó földbe mélyesztésének hangja jobban összerezzent, mint egy fegyver eldörrenése. Nemes Jeles, Erdély és Zányi így tökéletes összhangban, sejtelmesen, de megrázóan jelenítik meg a haláltáborok felfoghatatlan borzalmait.

A Saul fia egy zseniális rendezői koncepcióval és hátborzongató hangmérnöki munkával létrehozott, rendkívül fontos film. A sor pedig szépen folytatódik tovább: Bodzsár Márk, Császi Ádám, Zomborácz Virág, Reisz Gábor, Ujj Mészáros Károly, Nemes Jeles László.

Nemes Jeles László a Saul fia Golden Globe-díjával Forrás: MTI/AP/NBC/Paul Drinkwater

A Saul fia azóta sorra nyeri az elismeréseket, megkapta a Golden Globe-ot, illetve jelölték a filmvilág legfontosabb díjára, az Oscarra.

Szerinted megnyeri idén az Oscar-díjat a Saul fia

7+1 film, amikért Leonardo DiCapriónak kijárna az Oscarhttp://www.life.hu/kult/20160119-7-1-film-amikert-leonardo-dicaprionak-kijarna-az-oscar.htmlHiába generációja legkiemelkedőbb színészeinek egyike, hiába játszott pazar szerepeket, hiába jelölték többször, Leonardo DiCapriónak még mindig nincs Oscar-díja, az ezen való poénkodás pedig lassan az internet leggazdagabb mémforrásává növi ki magát. Leo idén újra nekifut A visszatérővel, de mi addig is megmutatjuk: mi mindenért érdemelte volna már meg eddig is az Oscart. Kult--Világsztárok a legcikisebb reklámfilmekbenhttp://www.life.hu/kult/20160119-vilagsztarok-shakira-pierce-brosnan-hugh-jackman-kevin-coster-ashton-kutcher-antonio-banderas-uma.htmlVajon miért vállal el egy felkapott hollywoodi világsztár egy reklámfilmszerepet? Pénzért! Érkezik hamar a kézenfekvő válasz. De valóban szüksége van Antonio Banderasnak, Kevin Costnernek, Shakirának vagy éppen Uma Thurmannek egy ilyen munkára? A helyzet úgy fest, még a legnagyobbak közül is sokan gondolják úgy: van az a pénz, amiért korpásodhat a hajuk… Érthető vagy szánalmas próbálkozások? A világ legégőbb másfél percei következnek. KultAFP23 érdekesség Quentin Tarantinórólhttp://www.life.hu/kult/20160111-23-specialis-erdekesseg-quentin-tarantinorol.htmlÉpp hasít a mozikban Quentin Tarantino legújabb filmje, az Aljas nyolcas című western, mi pedig megragadtuk az alkalmat, és összegyűjtöttünk nektek egy nagy adag különleges infót napjaink első számú kultrendezőjéről. Kult--A 10 legjobb életvezetési tanács Buddhátólhttp://www.life.hu/kult/20160113-a-10-legjobb-eletvezetesi-tanacs-buddhatol.htmlBuddha ókori bölcs volt, a buddhizmus meghatározó alakja. A buddha szó jelentése „a felébredt" vagy „a megvilágosodott". Tanításai a mai napig utat mutatnak mindenkinek. Íme, a 10 kedvenc idézetünk tőle. KultTányérajkak, kopaszra borotvált fejek, nemiszerv-csonkítás, töltények a testenhttp://www.life.hu/kult/20160106-afrikai-eltunofelben-levo-torzsek-notagjainak-szimbolumai.htmlHogyan változnak a szépségideálok Afrikában? Balogh Boglárka újságíró a Törzsek és én című arcképsorozatában a rohamosan eltűnő kultúrákra, és azok egyedülálló értékeire próbálja felhívni a figyelmet. Kult--17 speciális érdekesség az új Star Wars-filmről, spoilermentesenhttp://www.life.hu/kult/20151223-17-specialis-erdekesseg-az-uj-star-wars-filmrol-spoilermentesen.htmlTombol a Star Wars-őrület világszerte, dőlnek a bevételi rekordok, mi pedig a jeles esemény kapcsán összegyűjtöttünk egy adag érdekességet az új filmről — amit azok is nyugodtan elolvashatnak, akik még csak azután fognak beülni rá. Kult

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.