Elhunyt Halmágyi Sándor dalszövegíró, Máté Péternek és Zalatnay Saroltának is írt dalokat

2018.02.23. 11:51

89 évesen hunyt el szedán Halmágyi Sándor dalszövegíró, építész, aki többek között Korda Györgynek, Máté Péternek és Zalatnay Saroltának is írt slágereket.

Az MTI információi szerint szerdán életének 89. évében elhunyt Halmágyi Sándor építész, dalszövegíró. Tervezői munkájához olyan épületek is tartoznak, mint a Margitszigeti Nagyszálló. 

Halmágyi 1929-ben született, építészdiplomát szerzett, majd az Állami Építéstudományi Tervező Irodánál dolgozott. Pályája akkor fordult nagyot, amikor a hatvanas években megismerkedett Deák Tamás zeneszerzővel. Ezután nem sokkal megszületett első dalszövege Korda György Nem vagyok ideges című dalához. Ő írta például a Táncdalfesztiválon ismertté vált, Zalatnay Sarolta által énekelt Hol jár az eszem című slágert is. 

Halmágyi Sándor 89 éves voltForrás: Pixabay.com

A szintén legendás Máté Péterrel is dolgozott, az athéni dalfesztiválról közönségdíjat hoztak haza a Miért félsz, míg engem látsz? című dallal 1969-ben. Olyan énekesekkel dolgozott még együtt mint Koós János, Karda Bea, Harangozó Teri vagy épp Ambrus Kiry vagy Aradszky László.

Halmágyi SándorKorda GyörgyMáté PéterZalatnay Saroltaöregséghalál