Teljesül Paudits Béla utolsó kívánsága

Forrás: Fem3 -
édesanya temetés utolsó kívánság Paudits Béla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma temetik el Paudits Bélát. A búcsúztatója a Farkasréti temetőben lesz, örök nyugalomra pedig Ozorán helyezik - írta a Blikk.

A barátok, pályatársak, ismerősök ma délelőtt róhatják le tiszteletüket Budapesten, a Farkasréti temetőben. Aztán pedig a színészt édesanyja mellé temetik Ozorán, így teljesül az utolsó kívánsága.

"Szűk körben lesz Béla temetése Ozorán, korábban ez volt a kívánsága" - árulta el a lapnak egy ismerős. A család nem árulta el a szertartás időpontját, nyugalomban szeretnének elbúcsúzni a színésztől. Paudits korábbban is többször mondta, amikor a halálról beszélt, hogy azt szeretné, ha az édesanyja mellett nyugodhatna.

Paudits Béla saját bevallása szerint az élete akkor omlott össze, amikor a szüleit elveszítette. Édesanyját orvosi műhiba miatt vesztette el igen korán, ezután pedig édesapja inni kezdett.

Palvin Barbi szétnyitotta a combjait: szerinted volt rajta bugyi? (18+)http://www.life.hu/sztarok/20180628-palvin-barbi-szetnyitotta-a-combjait-szerinted-volt-rajta-bugyi.htmlMár régóta várt arre a világ, hogy Palvin Barbi megmutassa azt, amit eddig még nem lathattunk. Most eljött a pillanat, a modell beterpesztett. TV + Sztárok--Magyar lány lába előtt hever Amerika: elképesztő, amit Vajda Vivien tudhttp://www.life.hu/sztarok/20180627-magyar-lany-laba-elott-hever-amerika-elkepeszto-amit-vajda-vivien-tud.htmlEgészenelképesztő produkcióval mutatkozott be Vajda Vivien az America's Got Talentben. Először a zsűri sem hitt abban, hogy a produkció érdekes lehet számukra, végül négy igennel engedték tovább.TV + SztárokOrigoVOLT Fesztivál 2018: Így tölti Ákos az ötvenedik életévéthttp://www.life.hu/sztarok/20180627-igy-tolti-akos-az-otvenedik-eletevet-volt-fesztival-2018.htmlA soproni VOLT Fesztivál szerdai nagyszínpados fellépője a Hurts előtt Ákos, aki idén lépett az ötvenedik életévébe. A Kossuth-díjas énekes a Life.hu-nak elmondta, hogyan ünnepli a fél évszázadot, és arról is beszélt, hogyan készülnek egy-egy nagy fellépésre.TV + Sztárok--Kiderült, hova költözik Pártos Csilla Pécsi Ildikó házábólhttp://www.life.hu/sztarok/20180627-kiderult-hova-koltozik-partos-csilla-pecsi-ildiko-hazabol.htmlPártos Csilla kiköltözik Pécsi Ildikó lakásából, miután a bíróság a művésznőnek adott igazat a hosszú pereskedés után. Most kiderült, hol húzza meg magát a jövőben Pártos.TV + Sztárok--Súlyos ügy: gyanúsítottként hallgatták ki Fésűs Nelly színésznőthttp://www.life.hu/sztarok/20180627-autobaleset-gyanusitottkent-hallgattak-ki-fesus-nelly-szinesznot.htmlA Blikk úgy tudja, hogy a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki Fésűs Nelly színésznőt, aki még tavaly novemberben szenvedett autóbalesetet. Ő lehet a vétkes.TV + Sztárok--Vajna Timi hormonkezelést kap, gyereket szeretnének Andy Vajnávalhttp://www.life.hu/sztarok/20180618-vajna-timi-hormonkezelest-kap-gyereket-szeretnenek-andy-vajnaval.htmlMa reggel még csak utalt a babaprojektre Vajna Timi, most azonban meg is erősítette, hogy gyereket szeretnének férjével, Andy Vajnával. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.