5 szélsőséges szekta, amelyek még ma is aktívan működnek

szekta szélsőségek vallás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pedofil közösség, sátánista vagy épp agymosó és pénzpumpoló szekta, ufóhívők, Isten földi manifesztációja és világmozgalommá egyesült Stephen King-rajongók. Több veszélyes csoport ma is működik, így nem meglepő, hogy az American Horror Story hetedik évada – amely rövidesen a Sony Movie Channelen is debütál – a kultuszokat választotta fő témájának. A köznyelv sokszor összemossa a kultusz és a szekta kifejezéseket, pedig ezek az általában nagyobb vallásokból vagy társadalmakból kiszakadt összetartó csoportok nem feltétlen mind olyan szélsőségesek vagy radikálisak, mint cikkünk szereplői.

1. Children of God, Isten gyermekei

Az 1960-ban, Kaliforniában alapított szekta az egyik legvisszataszítóbb a világon: tagjai a nyitott kapcsolatok mellett elfogadták a kiskorúakkal való párkapcsolatokat. Létszámuk nagyban csökkent a nyolcvanas években különböző nemi betegségek miatt, mindezek ellenére a csoport a mai napig, az alapító halála után is aktív – 70 országban számlál tagokat. A COG miatt jöttek létre egyébként az első antikultista csoportok a 70-es és 80-as években.

Az Isten gyermekei szekta alapítója, David Berg fogadott fiával Forrás: davidberg.org

2. A Manson család

Valószínűleg mindenki hallott már Charles Mansonról, a világ talán leghírhedtebb sorozatgyilkosáról, azonban kevesen tudják, mi állt a háttérben. Charles 1967-ben alapította a „The Family”, vagyis a „Család” nevű szektát, ami egyike volt azon keveseknek, ami szcientológiai és sátánista nézeteket vallott. A csoport célja egy amerikai rasszháború kirobbantása volt, amit a „Család” egy bunkerben készült átvészelni. Ennek érdekében Manson gyilkosságokat rendelt el, hogy később feketéket gyanúsítsanak azok elvégzésével. Kilenc embert öltek meg, köztük a filmrendező Roman Polanski feleségét. Charlest tetteiért halálra ítélték, azonban Kalifornia törölte a halálbüntetést, így 83 évesen, a börtönben érte a halál tavaly novemberben.

Charles Manson 1967-ben alapította a „The Family”, vagyis a „Család” nevű szektát Forrás: Northfoto/Svbild

3. Heaven's Gate, a Mennyek kapuja

Marshall Applewhite a 70-es évek elején kezdte a szekta felépítését egy látomást követően. A tanítások úgy tartották, az emberi lelket halál után az ufók elviszik, sőt, az alapítók nem kisebb dolgot állítottak magukról, minthogy őket a földönkívüliek hozták erre a bolygóra. A szektának 1997-ben lett vége, ugyanis a tagoknak meggyőződésük volt, hogy a Hale-Bopp-üstököst ufók követik, akik majd elviszik lelküket a mennybe. Azon az estén 39 ember lett öngyilkos, hogy szellemük a földönkívüliekkel utazhasson tovább.

Marshall Applewhite a 70-es évek elején kezdte a szekta felépítését egy látomást követően Forrás: Youtube

4. Aum Sinrikjo, a Legfelsőbb Igazság

A buddhista, hindu és keresztény tanokat apokaliptikus eszmékkel vegyítő szektát Aszahara Soko alapította 1987-ben. A tagok aztán hatalmas anyagi támogatásokat kaptak, és fegyverkezésbe kezdtek. Aszahara magát Isten földi manifesztációjának tartotta, és segítőivel megpróbálta megdönteni a japán kormányt. Mikor a kísérlet kudarcba fulladt, szaringáztámadást hajtottak végre a tokiói metróban, ami tizenkét ember életét követelte, és körülbelül hatezret betegített meg. Aszaharát 2004-ben ítélték halálra, és idén nyáron végezték ki Japánban. A szervezet így szerencsére megszűnt működni, követői pedig egyre fogynak.

A Legfelsőbb Igazság szektát Aszahara Soko alapította 1987-ben Forrás: AFP/The Yomiuri Shimbun

5. Horrorbohóc-őrület

Ugyan a 2016-ban, az Az című horrorfilm bejelentésekor Amerikából induló, majd Európán is végigsöprő őrület nem egy szektához vagy szervezethez köthető, hanem az internetnek köszönhetően terjedt, az évtized talán leghírhedtebb parajelenségévé nőtte ki magát. Kezdetben mindössze rossz viccnek indult, mikor bohócnak öltözött illetők járókelőket és szomszédságokat ijesztgettek, később viszont rablások, támadások is történtek jelmezben. Az is előfordult, hogy bohócokat bántottak, főleg akkor, mikor magánterületre léptek.

A horrorbohóc-őrület az Az című horrorfilm bejelentésekor Amerikából indult Forrás: Getty Images/Anadolu Agency

Az American Horror Story minden évada egy új történetet tár elénk, a hetedikben pedig egy – szerencsére képzeletbeli – szektát ismerhetünk meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.