Alec Baldwin Rómában találja meg ifjúkori önmagát

Woody Allen régen szinte minden filmjét a lakóhelyén, szeretett városában, New Yorkban forgatta. Egy ideje azonban előszeretettel készít filmeket Európában, sőt a 2005 óta forgatott nyolc mozijából hét az öreg kontinensen készült: a Match Point, Füles, Kasszandra álma, Férfit látok álmaidban négyes Londonban, a Vicky Cristina Barcelona nyilván Barcelonában, az Éjfélkor Párizsban pedig értelemszerűen a francia fővárosban.

Ehhez a sorhoz csatlakozott most a Rómának szeretettel, amelyre a hírek szerint kimondottan Róma városa kérte fel a rendezőt, miután látták az idegenforgalmi reklámfilmnek sem utolsó Éjfélkor Párizsbant. Talán ezért is van az, hogy míg a párizsi és barcelonai filmekben (sőt a londoni filmek nagy részében is) fontos szerepet kapott maga a város, a helyi társadalom, a hagyományok és a mentalitás, addig itt Róma csak háttér. Mintha nem lett volna Woody Allennek saját, személyes (akár kitalált) története a városról, hanem egyéb ötleteit applikálta volna a megbízáshoz, mindegyikbe téve néhány olasz szereplőt és turistalátványosságot.

Ezt az érzést erősíti az a tény is, hogy a filmben nem egy, hanem négy darab Rómában játszódó történetet láthatunk, amelyek párhuzamosan futnak egymás mellett, és nem is függenek össze. A két szellemesebb sztori egyike egy olasz kisemberé (Roberto Benigni hozza a formáját), aki egy nap arra ébred, hogy híresség lett belőle, ami pedig ezután következik, az nem más, mint egy görbe tükör napjaink celebkultusza elé. A másik történet egy Rómába a feleségével érkező amerikai operarendezőé (Woody Allen hosszú évek után ismét szerepet vállalt a kamera előtt is), aki a lánya olasz jövendőbelijével és annak szüleivel megismerkedve megfejti a titkot, hogy miért tud mindenki jobban énekelni a zuhany alatt.

A két vontatottabb és csak egy-két jó poént felvonultató történetszálból az egyik olyan, mintha Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel című novellájának adaptációja lenne: benne a középkorú építészt játszó Alec Baldwin tér vissza ifjúsága helyszínére és éli újra fiatal önmagával (Jesse Eisenberg) az akkori emlékeket és szerelmeket. A másik pedig egy naiv vidéki fiatal párocska római kalandjait mutatja be: a fővárosba érkezve elkeverednek egymás mellől, és az ifjú férj egy dögös prosti (Penélope Cruz) oldalán kénytelen átvészelni a félreértéseket, a csinos feleség pedig egy filmsztárral keveredik félreérthető helyzetekbe.

A négy történet mindegyike ízig-vérig Woody Allen-es: jobb pillanataikban a rendezőlegenda nagy filmjeinek szenzációs humorát és az emberi természettel kapcsolatos éles megfigyeléseit idézik, gyengébb jeleneteikben pedig azt a fásult rutint, amivel Woody Allen évente gyártja az újabb és újabb filmjeit - mintha már nem is azért készítené őket, mert mondanivalója van, hanem pusztán a filmcsinálás öröméért. Ettől függetlenül persze a Rómának szeretettel még így is kellemes kikapcsolódást jelent egy késő nyári estére.