Plágiummal vádolja a U2-t és Bonót egy brit dalszerző

Forrás: AFP/Mike Theiler -
Bono U2 plágium Paul Rose
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Plágiummal vádolja és 5 millió dollár kártérítésért perli a U2 rockzenekart és fontemberét, Bonót egy brit gitáros, énekes-dalszerző, aki egy manhattani szövetségi bíróságon nyújtott be keresetet - értesült a New York Post.

A newcastle-i születésű Paul Rose azt állítja, hogy az ír együttes ellopta Nae Slapping című dalának egyes elemeit, amikor inspirációt keresett Achtung Baby című 1991-es albumához. A plagizált elemek az album The Fly című sikerszámában köszönnek vissza a brit dalszerző szerint.


"Bármely átlagos laikus megfigyelő megállapíthatja, hogy a két dal lényegében hasonló és megsértették a szerzői jogaimat" - áll a bírósági keresetben. Rose 5 millió dollárt (1,45 milliárd forintot) követel Bonótól és zenekarától az okozott kárért és az ügyvédi költségek megtérítésére, valamint azt, hogy tüntessék fel a dal szerzőjeként.

A brit gitáros szerint a U2 tagjai az Island Recordsnál hallhatták dalát 1989-ben, amikor leszerződtek a lemezkiadóhoz. Ugyanabban az évben adta le a kiadónál saját dalát egy demófelvételen, amelyet a kiadó vezetői gyakran lejátszottak irodájukban.

Bono, a U2 frontembere Forrás: AFP/Mike Theiler


Rose ügyvédje szerint a brit dalszerző azért csak most, 26 év elteltével fordult bírósághoz, mert annak idején épp csak elkezdte karrierjét és nem akarta veszélyeztetni a pereskedéssel, továbbá csak nemrég találkozott a lemezkiadó egy volt alkalmazottjával, aki megerősítette neki, hogy a kiadó irodáiban gyakran játszották a dalát, épp abban az időben, amikor a megújulásra készülő U2 új ihletforrásokat keresett.

A lap megkeresésére sem a U2, sem a perben szintén alperesként szereplő lemezkiadó nem reagált a plágiumvád hírére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.