Oscar-díjra jelölték Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét

Oscar-jelölés Enyedi Ildikó Borbély Alexandra Testről és lélekről
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely kedden Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.

Enyedi Ildikó műve egy chilei, egy libanoni, egy orosz és egy svéd alkotással lesz versenyben a díjért, amelyet a phjongcshangi téli olimpiai játékok miatt a szokásos február helyett március 4-én adnak át Los Angelesben, 90. alkalommal.

Enyedi Ildikó alkotását, a Testről és lélekről című filmet Oscarra jelölték Fotó: Mudra László - Origo

Magyar film eddig két alkalommal kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, 1982-ben Szabó István Mephisto című alkotása, 2016-ban pedig Nemes Jeles László holokausztdrámája, a Saul fia.
A Testről és lélekről többek között elnyerte a fődíjat a tavalyi berlini filmfesztiválon, főszereplője, Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Európai Filmdíjat.

Megszólalt a Story4 vezetője: ezért rúgták ki Kadarkai Endréthttp://www.life.hu/sztarok/20180123-megszolalt-a-story4-vezetoje-ezert-rugtak-ki-kadarkai-endret.htmlKadarkai Endre a közösségi oldalán jelentette be, hogy csatornája azonnali hatállyal megszünteti az Arckép és a Nemadomfel című műsorainak gyártását. Most a Story4 vezetője is nyilatkozott.TV + SztárokOrigoBaukó Éva újra szerelmes: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180123-bauko-eva-ujra-szerelmes.htmlBaukó Éva már nagyon régóta egyedülálló, de úgy tűnik, hogy ennek vége: bevallotta, hogy újra szerelmes. TV + Sztárok--Kiderült: kislányt hord a szíve alatt ÉNB Majahttp://www.life.hu/sztarok/20180123-kislanyt-hord-a-szive-alatt-enb-maja.htmlTerhesfotózáson vett részt az Éjjel-Nappal Budapest korábbi szereplője, Cséffalvay Dorka, aki végre elárulta, kislányt vagy kisfiút hord-e a szíve alatt. TV + SztárokOrigoKiderült: kislányt hord a szíve alatt ÉNB Majahttp://www.life.hu/sztarok/20180123-kislanyt-hord-a-szive-alatt-enb-maja.htmlTerhesfotózáson vett részt az Éjjel-Nappal Budapest korábbi szereplője, Cséffalvay Dorka, aki végre elárulta, kislányt vagy kisfiút hord-e a szíve alatt. TV + SztárokOrigo12 évvel fiatalabb pasiba szerelmes Naomi Campbellhttp://www.life.hu/sztarok/20180123-12-evvel-fiatalabb-rapperbe-szerelmes-naomi-campbell.htmlA nála 12 évvel fiatalabb rapperrel, Skeptával jár a szupermodell Naomi Campbell. A párt nemrég egy buliban látták együtt. TV + Sztárok--Elváltak útjaik: feloszlott a Dolly Plussszhttp://www.life.hu/sztarok/20180123-elvaltak-utjaik-feloszlott-a-dolly-plusssz.htmlEgy év után máris feloszlik Dolly és Jáger Gyula közös együttese, a Dolly Plusssz. TV + Sztárok--



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.