Elizabeth Hurley-nek alkalmi kapcsolatból született gyermeke

Elton John Hugh Grant Steve Bing Patsy Kensit Hollywood Heath Ledger Elizabeth Hurley évforduló Arun Nayar születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Állítása szerint negyven éve nem nézett tévét, az esküvőjét a kitűzött napnál korábban tartotta, alkalmi kapcsolatából született gyerekének pedig többek között az egyik exe is a keresztapja. A fentiek mellett még sok más érdekességről is olvashatsz cikkünkben az 55. születésnapját ünneplő Elizabeth Hurley kapcsán.

1.

Gyerekkorában táncosnő szeretett volna lenni, és fel is vették egy balettintézetbe tizenkét évesen, azonban gyorsan rájött, hogy nem ez a neki való hivatás.

2.

Azt állítja, hogy az 1979-es esztendő, azaz tizennégy éves kora óta nem nézett tévét.

3.

Egy másik meglepő állítása szerint huszonhét évesen ivott először kávét. De tekintve, hogy egy igazi angol hölgyről van szó, és milyen kultúrája van arrafelé a teafogyasztásnak, ez talán nem annyira sokkoló információ.

Elizabeth Hurley azt állítja, hogy az 1979-es esztendő, azaz tizennégy éves kora óta nem nézett tévét Forrás: Getty Images/Getty Images

4.

Tinédzserkorában tagja volt a Vestel Virgins nevű punkbandának. Ekkoriban rózsaszínre festett hajjal és orrkarikával rendelkezett a később az eleganciájáról közismert Hurley.

5.

A Szél hátán című 1988-as film forgatásán ismerkedett meg Hugh Grant-tel, akivel ezután közel másfél évtizedig alkottak angol álompárt.

6.

A kapcsolat idilli jellegébe némileg bezavart a kilencvenes évek közepén Hugh Grant szexbotránya, amikor is a Los Angeles-i rendőrök rajtakapták, hogy egy utcai prostituált épp kielégíti őt orálisan a kocsijában. Milliók döbbentek meg azon, hogy miért csinált ilyesmit a „jófiú" imidzsű Grant, akit közben a világ egyik legszebb nője várt otthon, de Hurley megbocsátott, és kitartott a férfi mellett.

A Szél hátán című 1988-as film forgatásán ismerkedett meg Hugh Grant-tel, akivel másfél évtizedig alkottak álompárt Forrás: Getty Images/2013 Kypros/Kypros

7.

Huszonkilenc évesen, minden előzetes tapasztalat nélkül kezdett modellkarrierbe az Estée Lauder felkérésére. A céggel azóta is szerződésben áll, róla nevezték el az Elizabeth Pink rúzsukat, és a mellrák elleni jótékonysági kampányuknak is Hurley az arca. A téma személyesen is fontos számára, mivel az egyik nagymamája mellrákban hunyt el.

8.

Harminchat évesen lett anya, méghozzá egy alkalmi kapcsolat révén. Az apa, Steve Bing producer kétségbe is vonta a szülőségét, de a DNS-teszt bizonyító erejű volt.

9.

A fiának nem kevesebb, mint hét keresztszülőt választott, köztük olyan nevekkel, mint Hugh Grant, Elton John, Patsy Kensit, vagy Heath Ledger.

A fiának nem kevesebb, mint hét keresztszülőt választott Forrás: WireImage/2016 Karwai Tang/Karwai Tang

10.

Egyszer volt házas, 2007 és 2011 között az indiai üzletember, Arun Nayar feleségeként. Az esküvőjüket a kihirdetett időpontnál egy nappal korábban tartották meg, hogy így cselezzék ki a bulvársajtót.

11.

2000-ben megszegte az amerikai színészszakszervezet sztrájkját, amikor leforgatott egy reklámfilmet a Procter & Gamble számára. Ezzel általános felháborodást váltott ki a szakmában, ő pedig azzal védekezett, hogy nem tudott a sztrájkról. A szabályok alapján még akár kitiltás is várhatott volna rá Hollywoodból, de végül megúszta egy szézezer dolláros büntetéssel.

12.

A tuti szépségtippje a karcsú alakjának megőrzésére a minél több vízitormaleves fogyasztása.

A karcsú alakját A bájkeverő című filmben is megcsodálhatjuk, titka a minél több vízitormaleves fogyasztása Forrás: Photo12 via AFP/Archives du 7e Art/20th Century Fox/20Th Century Fox

13.

A saját bevallása szerint mindig hord sminket: „Nem látom értelmét annak, hogy ne nézzek ki olyan jól, amennyire csak lehetséges."

14.

Egy ideje már üzletasszonyként is tevékenykedik, saját fürdőruhamárkával, amely természetesen az ő nevét viseli.

15.

Az elmúlt években elsősorban két sorozat, a Runaways és a The Royals állandó szereplőjeként láthatták őt a nézők, de már bemutatásra vár egy mozifilmje is Then Came You címmel, amiben egy özvegyasszony a férje hamvaival indul világkörüli útra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.