Sorozatok, amiknek sokkal hamarabb véget kellett volna érniük

Forrás: AFP -
sorozat The Walking Dead Odaát
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vannak sorozatok, amikért vérzik az ember szíve, mikor véget érnek, de most nem ezekkel fogunk foglalkozni. Ugyanis bőven vannak olyan szériák, amiket úgy elnyújtottak, mint a rétestésztát. Nem véletlen, hogy sokszor csak a legelvetemültebb rajongók voltak képesek a végéig követni az eseményeket, mert már nem volt meg a feszültség, vagy elfáradtak a poénok, talán már maguk a szereplők is unták a karaktereket. A történetben nem volt többé semmi meglepetés vagy fordulat, a lezárás - ha már megtörtént - pedig csak csalódást okozott.

Lost - Eltűntek

Borzasztó izgalmasan indult 2004-ben a sorozat, amelyben egy repülőszerencsétlenség következtében az utasok egy ismeretlen és furcsa szigeten találták magukat. Minden rész tele volt rejtéllyel és misztikummal, a hatalmas szereplőgárda pedig lehetővé tette, hogy izgalmas történetszálakat vonultassanak fel az alkotók. Sokáig fenn tudták tartani a feszültséget, mindenki nagyon várta, vajon mi lesz a megoldás, és szurkolt, hogy a túlélők hazatérhessenek. A népszerűsége példátlan volt, de sajnos a belengetett rejtélyekre adott válaszok egyre silányabbá váltak, és egyre nagyobb csalódást okoztak. Az emberek már nem győzték kivárni a sorozat végét, sokan nem is tették...

A Lost népszerűsége példátlan volt, de sajnos a belengetett rejtélyekre adott válaszok egyre silányabbá váltak, és egyre nagyobb csalódást okoztak Forrás: AFP

A szökés

Ennek a sorozatnak is a pénzhajhászás lett a veszte. Eredetileg csak két évadosra tervezték, és jobb lett volna, ha annyinál meg is állnak. Végül öt évad készült a sorozatból, amelynek alapötlete, hogy egy férfit, Lincoln Burrowst ártatlanul ítélnek halálra, a testvére pedig direkt bezáratja magát azért, hogy megszöktesse. Magára tetováltatta a börtön tervrajzát szimbólumok formájában, és a tervük sikerült. A sorozat nagyon népszerű lett, ezért készült az első, sikeres szökést követő évad után még négy. Az ötödiket ráadásul hosszú, körülbelül 8 év kihagyás után kezdték el fogatni, és mindössze 9 részes lett, nem véletlenül. Bár sok eredeti szereplő tért vissza, a történetvezetés nagyon silány lett, a nézők érezték rosszul magukat az alkotók által megálmodott „fordulatoktól".

A szökés ötödik évadának történetvezetése nagyon silány lett, a nézők érezték rosszul magukat az alkotók által megálmodott „fordulatoktól" Forrás: AFP

Odaát

Az Odaát középpontjában két testvér áll, akik gyermekkorukban elveszítették édesanyjukat, méghozzá brutális módon: egy démon végzett vele. A tragikus esemény megpecsételte Dean és Sam sorsát, életüket a természetfelettiek gyilkolására tették fel, amelynek módszerét apjuktól tanulták. Az izgalmas sorozatban van dráma, horror, fantasy és sci-fi bőven, de a szufla az már régóta hiányzott. Az elkötelezett rajongók persze végig bíztak az izgalmas fordulatokban, ami a 8. évad óta egyre jobban hiányzott. Néhány halottnak hitt szereplő időről időre visszatért, de persze sosem azok, akik valóban tartogattak meglepetéseket. Mindenesetre a folytonos feltámadás kiöli az izgalmakat, de a sorozat rajongói főként a főszereplők miatt hittek az Odaátban, amely végül 15 évad után ért véget.

Az Odaát elkötelezett rajongók végig bíztak az izgalmas fordulatokban, ami a 8. évad óta egyre jobban hiányzott Forrás: The CW Television Network

The Walking Dead

A horrorsorozat egy azonos című képregényen alapszik, főszereplője Rick Grimes sheriff, aki a kómából felébredve egy nagyon furcsa világban találja magát. Olyanban, ahol emberevő zombik uralkodnak. Elindul, hogy megkeresse családját, közben más túlélőkkel is találkozik. A sorozat hatalmas sikernek örvendett, az ötödik évad első részét például 17,3 millióan nézték meg, ami a televíziós sorozatok eddigi legjobbja az amerikai kábeltévék történetében. És ugyan a hatalmas rajongók még mindig követik az eseményeket, sokan érzik úgy, hogy már csak a pénz miatt folytatják a sorozatot. Az is aggodalommal tölti el az embereket, hogy az alkotókkal készített interjúkból kiderült, nincs semmilyen tervük a sorozat lezárására, addig folytatják ugyanis a szériát, amíg az emberek nézik. Ez a forgatókönyv sokaknak nem tetszik, és attól tartanak, ahogy csökken a nézettség, úgy fogják hirtelen abbahagyni a forgatásokat, és nem lesz szép lezárása a történetnek.

A The Walking Dead alkotóival készített interjúkból kiderült, nincs semmilyen tervük a sorozat lezárására, addig folytatják ugyanis a szériát, amíg az emberek nézik Forrás: Northfoto

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.