Az igazán elkötelezett színészek mindent megtesznek azért, hogy ne csak eljátsszanak egy-egy karaktert, hanem igazán eggyé váljanak vele. Ez persze nem nehéz, ha egy vígjátékról van szó, ám ha egy velejéig romlott gonoszt kell megformálni, már jóval brutálisabb módszerekre van szükség. Sokan azonban ettől sem riadnak vissza, állnak a feladat elébe, és olyan dolgokra is hajlandóak a teljes átszellemülés érdekében, amit egyébként nem tennének meg. Íme, azok a színészek, akik kegyetlen módszerekkel készültek a szerepeikre.

Joel Kinnaman

Joel Kinnaman, mint Rick FlagForrás: AFP/Collection Christophel/Atlas Entertainment

A Suicide Squad – Öngyilkos osztag című filmre többen is sajátos módszerekkel készültek. Arról már többször lehetett hallani, hogy Jared Leto milyen furcsa trükköket vetett be a teljes átlényegülés érdekében, de Joel Kinnaman is megtett mindent azért, hogy hozza Rick Flag karakterét. Nagyon kemény edzésnek vetette alá magát: az erdőben menetelt 20 kilós hátizsákkal a hátán, és az alvástól is megfosztotta magát. Amellett pedig, hogy a fizikailag teljesen kizsigerelte magát, mentálisan is „készült". Lefejezésekről és kínzásokról nézett videókat.

Jared Leto

Jared Leto a Rekviem egy álomért című filmbenForrás: YouTube

Úgy tűnik, hogy Jared Leto a kezdetektől fogva szeretett nem hétköznapi eszközöket bevetni azért, hogy az általa megformált karakter a lehető leghitelesebb legyen. A Rekviem egy álomért című filmben Harry Goldfarb szerepére sem dokumentumfilmek megtekintésével vagy könyvek olvasásával készült, inkább egy időre lecsúszott drogfüggők mellé szegődött. Köztük élt és utánozta a szokásaikat is, habár drogokat nem használt. Így még azt is megtapasztalta, milyen következménye van egy drogtúladagolásnak: az egyik lány, akikkel az utcákat járta ugyanis túladagolás miatt meghalt egy kórházban.

Tom Hiddleston

Tom Hiddleston a High-Rise című filmbenForrás: AFP/Photo12

Az angol színész egészen változatos karaktereket játszhatott el eddig karrierje során, az egyik közülük a High-Rise című drámában Robert Laing, amire nagyon alaposan felkészült. A könyv alapján készült filmben egy utópisztikus világot mutatnak be: egy önellátó toronyház társadalmi hierarchiájának összeomlását. Ezt a nehezen vászonra vihető témát maximálisan komolyan vette Tom Hiddleston, és olyan eszközökkel próbált felkészülni az orvos karakterének ábrázolására, ezért részt vett egy boncoláson, de sajnos a gyomra nem volt olyan elhivatott, mint ő.

Scott Glenn

Scott Glenn A bárányok hallgatnak című filmbenForrás: Collection Christophel via AFP/© Strong Heart/Demme Production

A bárányok hallgatnak című horrorban szinte minden szereplő nagyot alakított, természetesen Sir Anthony Hopkinsszal és Jodie Fosterrel az élen, most mégsem róluk lesz szó, hanem Scott Glennről, aki Jack Crawford FBI-ügynököt formálta meg. Ugyan nem főszereplő, de karakterének döntő szerepe volt a film hitelességében, ezt pedig Scott Glenn nagyon komolyan vette. Mivel a filmben ügynökként olyan jeleneteket látott, amelye az emberek legrosszabb rémálmait is túlszárnyalják, ezért a való életben is hasonló tapasztalatokat szerzett. Amellett, hogy valódi FBI-ügynökök képezték ki a sorozatgyilkosokról, még felvételeket is hallgatnia kellett arról, ahogyan tizenéves lányokat kínoztak.