74. születésnapját ünnepli Susan Sarandon, az egyik legvagányabb színésznő

színésznő magazin Susan Sarandon születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világ egyik legvagányabb és leggyönyörűbb színésznője napra pontosan 74 évvel ezelőtt született. Hihetetlen, hiszen ma is letagadhatna jó pár évet korából, de vajon mitől ragyog valaki ennyire, túl a 70-en, és ki ő valójában? Cikkünkben Susan Sarandon életének legfontosabb momentumait gyűjtöttük csokorba.

Susan Sarandon már gimnazista korában határozottan kiállt a véleménye mellett, és nem félt szembemenni a hatóságokkal sem. Akkoriban a vietnámi háború ellen tiltakozott, 1999-ben pedig őt választották az UNICEF-nagykövetének. Később, 2006-ban megkapta a Tettek az éhség ellen humanitárius díját, de Susan nyíltan tiltakozott Hillary Clinton ellen is, és neki köszönhetően vették le a műsorról a Dr. Laura című műsort, ami szerinte rasszista és homofób volt.

Fiai apjával, Tim Robins-szal az iraki háború ellen kampányoltak, de a színésznő kiállt a HIV-pozitív és AIDS-es betegekért, a rasszizmus ellen és a homoszexuálisok jogaiért.

Ő emelt szót azért is, hogy a 3-18 év közöttieknek szóló tévéműsorok korhatáronkénti besorolása megvalósuljon.

Susan Sarandon többször megmutatta bájait egy-egy filmszerep kedvéért: Az éhség című erotikus horrorban leszbikus jelenete volt, az Atlantic city egyik jelenetében pedig egy nyitott ablak előtt láthattuk őt anyaszült meztelenül, ahol egy citrommal mosdatja testét. Mégsem csak tökéletes teste miatt tartják nagy becsben Hollywoodban, ugyanis ő amellett, hogy szép, még okos is.

Susan Sarandon az Atlantic city című filmben Forrás: Collection Christophel via AFP/© ICC / Selta films / Gaumont/Icc / Selta Films / Gaumont

Fiatalkorában az Eileen Ford modellügynökségnek dolgozott, első fontos szerepét pedig 1975-ben kapta a The Rocky Horror Picture Show-ban. A színésznő 12 évig volt Chris Sarandon felesége, Franco Amurri olasz rendezővel pedig néhány évig alkotott egy párt, tőle született lánya, Eva Amurri. Tim Robbins-szal, aki 10 évvel fiatalabb nála, 1988-ban ismerkedett meg, és bár sosem házasodtak össze, 21 évig voltak együtt. Két fiuk született: Jack Henry és Miles Guthrie.

Susan Sarandon és két fia, Jack Henry Robbins (balra) és Miles Robbins (jobbra) Forrás: WireImage/2012 Lester Cohen/Lester Cohen

A színésznő testét több tetoválás is díszíti: a csuklóján van egy "andand" felirat, de két évvel ezelőtt is varratott magára, méghozzá egy kalitkát, amiből épp kirepül egy madár.

Az andand tetoválás rövidítése: A New Dawn A New Day, azaz: az új hajnal az új nap ígérete.

„Arra emlékeztet, hogy ha vannak is csalódások vagy tévedések az életemben, a következő nap akkor is mindent újrakezdhetek(...) Az egyik legerősebb tulajdonságom, hogy képes vagyok irányt változtatni, ha valami olyasmi történik, amire nem számítottam."

-nyilatkozta korábban a színésznő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.