Ezek a színészek különös foglalkozásokkal keresték a kenyerüket: tűznyelő és oroszlánszelídítő is akad köztük

sztárok magazin foglalkozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világsztárokat látva nehéz elképzelni, hogy az életük nem mindig volt ilyen fényűző, és nem mindig szólt az ismertségről. Pontosan ugyanolyan hétköznapi emberek voltak, mint mi, nagy álmokkal, amikről csak remélték, hogy egyszer beteljesednek. Közben pedig húzták az igát, ki tűzoltó volt, ki fodrász, ki pedig telemarketinges. Azokban az időkben valószínűleg ők sem képzelték, hogy egyszer a világ minden táján ismerni fogják a nevüket, mégis így lett. Sikerült megvalósítani az álmukat, nézzük, honnan indultak.

Steve Buscemi

Steve Buscemi Forrás: WireImage/J. Countess

Már középiskolában tudta, hogy a színészet az, ami igazán érdekli őt, szerencsénkre sikerült is megvalósítania az álmát. Olyan nagyszerű alkotásokban működött közre, mint a New York-i történetek a Hollywoodi lidércnyomás, a Halál keresztútján, a Fargo és A nagy Lebowski. A sikerek előtt azonban egészen mással kereste a kenyerét, ugyanis tűzoltó volt New Yorkban, ami nem könnyű, de annál hálásabb foglalkozás. Steve Buschemi a szeptember 11-ei terrortámadások alatt vissza is tért egy rövid időre eredeti foglalkozásához, hogy segítsen a mentésben.


Christopher Walken

Christopher Walken Forrás: WireImage/2002/WireImage.com/Jon Kopaloff

A színészt édesanyja terelte az előadóművészet felé, és lett is eredménye. A táncleckéknek hála sok tévéműsorban tűnt fel, de a nagy áttörés előtt még volt egy kitérő a karrierjében. Olyan foglalkozást űzött, amit nem sokan: 16 évesen oroszlánszelídítő volt, és egy Sába nevő állattal lépett fel. Szerencsére ez a korszaka nem tartott sokáig, visszatért szerelméhez, a színészethet. Eleinte ugyan csak statisztaként tűnt fel különböző alkotásokban, de a nagy szerepek nem maradtak el. Olyan nagy sikerű filmekben, mint az Annie Hall, Stephen King: A holtsáv, Batman visszatér, Tiszta románc, Ponyvaregény, Az Álmosvölgy legendája, Kapj el, ha tudsz. Az Oscar-díját pedig A szarvasvadász című filmben alakított szerepéért kapta.


Danny DeVito

Danny DeVito Forrás: WireImage/2002 Wireimage.com/Bob Riha Jr

Az apró termetű színész és komikus sem a csúcson kezdte a karrierjét, de nevettető képessége már középiskolában megmutatkozott: ő lett az osztály bohóca. Ez vezette végül a színészi pálya felé, és noha tudta, hogy ezzel akar foglalkozni, eleinte egy merőben más szakmát űzött: nővére kozmetikai szalonjában ápolta a hölgyek hajkoronáját. Bár ebben is igazán tehetséges volt, a szíve mégis a színészet felé húzta, ezért felvételizett az Amerikai Drámai Művészetek Akadémiájára. Első filmszerepét 1970-ben kapta a Dreams of Glass című moziban, ez azonban nem hozott neki áttörést. A Száll a kakukk fészkére című dráma azonban igen. Ebben DeVito Jack Nicholson partnereként egy csendes őrültet játszott.


Johnny Depp

Johnny Depp Forrás: Getty Images

A színészt a világ az Ollókezű Edwardban ismerte meg, noha azelőtt sok évig próbálkozott és dolgozott azon, hogy sikerüljön elérnie az áhított áttörést. Előtte játszott a Rémálom az Elm utcában című, ma már klasszikus horrorfilmben, A szakasz című filmben és három évig szerepelt a 21 Jump Street című sorozatban. Filmes karrierje előtt pedig telemarketingesként próbálta eltartani magát, de valószínűleg ő volt a legrosszabb ebben a munkában, ugyanis mindenkit lebeszélt a vásárlásról, és csak egyetlen egyszer sikerült sikeres üzletet kötnie. Mindenki jobban járt így, hogy végül felhagyott ezzel a foglalkozással, és inkább a színészetet választotta.


Pierce Brosnan

Pierce Brosnan Forrás: AFP/Charley Gallay

A Golden Globe-díjas színészt a kezdetektől érdekelték a hétköznapitól eltérő szakmák, 16 évesen el is döntötte, hogy festő lesz. Otthagyta az iskolát, majd beiratkozott a Central Saint Martins College of Art and Designba. Itt azonban nem ért véget a furcsa foglalkozások iránti szenvedélye, ugyanis 1969-ben elvarázsolta őt a tűznyelők bemutatója, és úgy döntött, hogy csatlakozik a társasághoz. Megtanulta a trükkjeiket, és le is szerződtette őt egy cirkuszügynök. Így alakult, hogy 3 évig tűznyelőként kereste a kenyerét a későbbi James Bond.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.