Új dallal és maxival jelentkezik Ákos - Hallgasd meg most!

album Ákos videóklip
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma került ki a „FEL A SZÍVEKKEL" című dal és a hozzá tartozó maxi lemez. A lélekmelengető szerzemény a karantén utáni szebb jövő reményében született.

A CD-n és letölthető formátumban is megjelenő kiadványon hét felvétel szerepel: a címadó vadonatúj dal két változata, valamint az „Idősziget" album sikerdala, a „Csend leszek" stúdió- és koncertverziója, ráadásként pedig három ütős remix.

Ákos írta a szöveget, aki az éneklés, vokálozás mellett basszusgitáron is játszik a felvételen. A zenét Lepés Gábor szerezte, a jellegzetes gitárszólamok pedig Madarász Gábor munkáját dicsérik.

Érdekesség, hogy ezek közül kettőt a Bonanza Banzai egykori szintetizátorosa, Menczel Gábor jegyez, aki a zenekar megszűnése óta nemigen hallatott magáról. A kiadvány exkluzív digipack csomagolásban jelenik meg.

A kényszerű koncertszünet után minden remény megvan arra, hogy Ákos és a banda bepótolhasson jó néhányat a tavaly elmaradt előadásokból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.