600 férfi halálát okozhatta a leghírehedtebb női méregkeverő – Íme, a történelem legveszélyesebb asszonyai

A történelem során a mérgezés, méregkeverés volt a legtitkosabb, legrejtettebb módja a bosszúnak, hatalomvágynak és a túlélés esélyének. Bár a méregkeverés − mint minden más abban a korban –, először csak a férfiak körében volt elterjedt tudomány. Azonban feltűnt köztük pár hihetetlenül leleményes és ravasz női méregkeverő is. A következőkben összegyűjtöttük a sötét tudomány női gyakorlóit, akik örökre beírták magukat a történelembe.
Marie-Madeleine d’Aubray, közismert nevén Madame de Brinvilliers, a 17. századi Franciaország egyik legismertebb méregkeverője volt. A párizsi arisztokrácia tagjaként saját családján belül kezdte el alkalmazni méregtudományát. Több közeli hozzátartozója is gyanús körülmények között halt meg, köztük apja és két testvére is. A méreg, amit használt, gyakran arzénalapú volt és rendszerint kis adagokban adagolta, hogy ne keltsen azonnal gyanút. Végül egy névtelen feljelentés alapján indult nyomozás, amely feltárta bűneit. Letartóztatták, megkínozták, majd 1676-ban Párizsban kivégezték. Az ügy nagy vihart kavart, és hozzájárult a "Méregügyek" (Affaire des Poisons) néven ismert botránysorozat kirobbanásához.
La Voisin, eredeti nevén Catherine Monvoisin, a 17. század végén munkálkodott Franciaországban, és az egyik kulcsfigurája volt az említett "Méregügyeknek". Párizsban jósnőként, bábaasszonyként és boszorkányként ismerték, de tevékenysége jóval túlmutatott a babonák világán. Hírhedt lett arról, hogy mérgeket árult, valamint sötét rituálékat vezetett. A vádak szerint arisztokraták és udvari hölgyek – köztük Madame de Montespan, XIV. Lajos kegyencnője – is ügyfelei közé tartoztak. La Voisin 1680-ban került bíróság elé, ahol bűnösségét kimondták, majd máglyán égették el, halála pedig lezárta a méregügyek legintenzívebb időszakát.
Giulia Tofana olasz méregkeverő volt, akinek neve máig összefonódik a legendás „Aqua Tofana” nevű méreggel, ez az anyag színtelen, szagtalan folyadék volt, amely vízbe vagy borba keverve szinte észrevétlenül ölt. Tofana Nápolyban vagy feltehetőleg Palermóban kezdte működését, majd Rómában terjesztette tovább tevékenységét. A méreg különösen népszerű volt a házasságban szenvedő nők körében, akik így megszabadulhattak zsarnok férjeiktől. Egyes források szerint több mint 600 férfi halála köthető hozzá. Végül leleplezték, és elfogták, egyes beszámolók szerint menedéket keresett egy templomban, de később elfogták és kivégezték.
Locusta a Római Birodalom egyik leghírhedtebb méregkeverője volt, aki már az ókorban hírnevet szerzett magának. Claudius császár halála után, Nero szolgálatába állt, és őt szolgálta méregkészítőként. Állítólag ő készítette azt a mérget, amellyel Nero mostohaöccsét, Britannicust megölték 55-ben. Locusta a császári udvar támogatását élvezte, sőt egy időben a római népből tanítványokat is fogadott, akiket méregkeverésre oktatott. Miután Nero 68-ban megbukott, Locustát is elfogták és Galba császár parancsára 69-ben kivégezték.
A 20. század elején Magyarországon, a Tiszazug nevű településen derült fény az egyik legsötétebb kollektív mérgezéssorozatra. A falu közösségében – különösen Nagyrév és környékén – számos asszony évekig mérgezte hozzátartozóit. Innen ered a nészerű nevük a “nagyrévi angyalcsinálók” is. A mozgalom fő arca Fazekas Gyuláné volt, aki évtizedeken keresztül bábaként dolgozott a környező településeken. A mérgezésekhez kiáztatott légypapírt, pontosabban arzént használtak, amit vízbe oldva adtak be áldozataiknak. A fő indíték legtöbbször a szegénység, rossz házasságok és az első világháború után megváltozott társadalmi helyzet volt. A jelenségre csak évekkel később, az 1920-as évek végén derült fény, amikor egy feljelentés nyomán nyomozás indult. Egyes beszámolók szerint közel 300 ember halála köthető a "nagyrévi angyalcsinálókhoz". Végül 28 nőt tartóztattak le, közülük többet halálra ítéltek, bár csak három kivégzés történt. A tiszazugi méregkeverők esete máig példa nélküli Európában a kollektív bűnelkövetés szempontjából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.