Szmokingos kutya volt az esküvői tanúja – 10 érdekesség az 55 éves Adam Sandlerről

Forrás: Getty Images via AFP/2020 Getty Images/Tommaso Boddi -
érdekesség magazin komikus Adam Sandler születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kerek, 55. születésnapját ünnepli napjaink egyik leghíresebb komikusa, akinek még a gyengébb filmjei is rengeteg nézőt érdekelnek, és aki már több kiemelkedő alakítással is bebizonyította, hogy nem csak viccelődni tud. Ezt a 10 érdekességet pedig biztosan te sem tudtad Adam Sandlerről!

Orosz zsidó származású


A New York-i Brooklynban született, és mindkét ágon Oroszországból kivándorolt zsidók az ősei. A családjának tagjai pedig a legkülönfélébb foglalkozásokat találták meg maguknak: az édesapja villanyszerelő volt, az édesanyja tanárnő, a bátyja ügyvéd, az egyik húga fogorvos, a másik pedig pincérnő.

55 éves lett Adam Sandler Forrás: Getty Images via AFP/2020 Getty Images/Tommaso Boddi

Nem tervezetten került először színpadra


17 évesen egy bostoni klubban tartózkodott, ahol éppen helyi standup komikusok léptek fel a maguk műsorával, amikor a testvére győzködni kezdte, hogy ez neki is jól menne, és adja elő a színpadon az otthoni fergeteges dumáit. Felment, megpróbálta, és őstehetségnek bizonyult. Később már egy Los Angeles-i klubban fedezte fel őt Dennis Miller, aki beajánlotta a karrierje beindulását hozó Saturday Night Live tévéműsorba.

Dalszerzőként is sikeres


A saját filmjeihez és tévéműsoraihoz rendszeresen komponál dalokat, amik közül több önállóan is sikeressé vált, helyet kapva a Billboard toplistáin is. Az egyik legemlékezetesebb közülük a hanukáról szóló, a karácsonyi dalok mintájára készült, és persze ironikus The Chanukah Song.

A hobbijához igazítja a forgatásokat


Imád kosárlabdázni, ezért aztán minden filmjét igyekszik úgy szervezni, hogy a forgatási helyszínek közelében legyen egy alkalmas tornaterem, ahol megteheti. A forgatási szünetek nála a legtöbbször laza kosarazással telnek, és a hétköznapjain is legalább napi 1-2-szer játszik.

A felesége nem csak a házasságban partnere


Az 1999-es Apafej forgatásán ismerkedett össze Jackie Titone modell-színésznővel, akivel azóta egy párt alkotnak, és 2003 óta házasságban is élnek. Két gyerekük született, és nemcsak otthon dolgoznak együtt, de a kamerák előtt is: Sandler számos filmjében felbukkant azóta a felesége, sőt, már a gyerekei is.

A filmjei után nevezte el a cégét


Jó ideje önmaga ura, azaz a saját cége gyártja a filmjeit, és roppant sikeresen: a Netflix-szel például 2020-ban csekély 275 millió dolláros szerződést kötött. Ez a cég pedig a Happy Madison Productions nevet viseli, Sandler két korai filmsikere, a Happy, a flúgos golfos, és a Billy Madison – A dilidiák nyomán.

A kutyája volt az esküvői tanúja


Az esküvőjén a Meatball nevű szeretett kutyája látta el a tanú szerepét, szmokingba öltözve és kipával a fején. Meatball a Sátánka című filmjében látható „beszélő" kutya, Mr. Beefy kölyke volt, és sajnos tragikus véget ért: mindössze 4 éves korában szívrohamban kimúlt.

Csúcstartó a díjakkal, de ennek nem örül


A minden évben a legrosszabb filmes teljesítményeket „jutalmazó" Arany Málna-díjra a pályafutása során összesen 37-szer jelölték a különböző kategóriákban, és 9 alkalommal meg is kapta, amivel csúcstartó Sylvester Stallonéval holtversenyben. De ne hallgassuk el azt sem, hogy a sokszor valóban elég vegyes minőségű kommersz vígjátékai mellett több alkalommal komoly és komolyan díjazott színészi alakításokat is nyújtott neves rendezők filmjeiben, mint például a Kótyagos szerelem, az Üres város vagy a Csiszolatlan gyémánt esetében.

Hatalmas pankrációrajongó


A kosárlabdával ellentétben ezt a sportot csak nézni szereti, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a filmjeiben rendszeresen utaljon rá, mint a Billy Madison, az Apafej vagy a Sátánka esetében, A vizesnyolcasban pedig több profi pankrátort is szerepeltetett.

Afrikában egy gepárd támadta meg


Egy afrikai utazása során váratlan kalandban volt része, ráadásul az esetről felvétel is készült. Sandler meg akart itatni egy gepárdot egy szafariparkban, amikor az váratlanul reagált és nekitámadt. "Azt hittem, hogy meghalok. Azt gondoltam, hogy menten felfal, de beletörődtem"- árulta el Sandler egy talk show-ban. Mint kiderült, a felvadult állat egyszerűen prédának tekintette az itatója előtt térdelő Sandlert, ezért alakulhatott ki az életveszélyes helyzet. Nézd meg a támadásról készült felvételt itt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.