2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Hihetetlen, hogy ezek a rajzok egy szál ceruzával készültek! - Galéria

művészet hírességek ceruza portré ceruzarajz galéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs szükség rajzpadra vagy számítógépes programokra ahhoz, hogy lenyűgöző rajzok készüljenek.

Egy német művész, Mike Koubou azóta rajzol, mióta először kezébe fogott egy ceruzát. Egyértelmű volt számára, hogy olyan szakmát választ majd, amelyben fontos szerepe van a rajzolásnak, a kreativitásnak, az alkotásnak. A középiskola után Görögországban építészetet tanult, de a diploma megszerzése után más irányba húzta a szíve.

Éveken át dolgozott egy athéni kiadónál, ahol gyermekek számára készült könyvek illusztrációit rajzolta. Ma azonban már szabadúszó grafikusként és dizájnerként dolgozik, a tehetség pedig utat tört magának. A munka mellett még most is jut ideje "csak úgy rajzolgatni", azonban ezek a hobbiból készült képek is lenyűgözően részletesek.

Egy szál ceruzával képes megrajzolni kedvenc filmjeinek szereplőit: ezekből a képekből állítottunk össze egy galériát.

Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16
Forrás: Instagram/mikekoubou
1 / 16

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.