Bár a rock and roll műfaja leginkább a szórakozásról és arról szól, hogy az emberek jól érezzék magukat, ez nem jelenti azt, hogy a műfajt ne öveznék kínos, esetleg egyenesen rettenetes események.

Az elmúlt évtizedek során a zenekarok tagjai rivalizáltak egymással, esetleg nyíltan ellenségeskedtek, botrányt halmoztak botrányra. A tagok kiléptek, visszaléptek, nyilvánosan adták ki dühüket, a sort pedig a végtelenségig lehetne folytatni. Még ha a zenekar tagja végül együtt is maradtak, ezek a szakítások a karrierjük legsötétebb foltjai közé tartoznak.

Aerosmith

Ahogy a 70-es évek beindult, az Aerosmith úgy kezdte el hódítását az első nagy, autentikus amerikai rock and roll zenekarként. Átvették a brit Rolling Stones és Led Zeppelin hangját, majd fogták, és ezt összekeverték egy egészséges adag amerikai boogie-val. De a csillogás sajnos nem tarthatott örökké.

A 70-es évek második felében szépen lassan ellentét kezdett kirajzolódni Steven Tyler és Joe Perry között, akik mindketten azt akarták, hogy barátnőik elkísérjék őket az egyik turnéra.

Steven Tyler és Joe PerryForrás: Getty Images via AFP/2020 The Recording Academy/Emma Mcintyre

Bár a kezdeti súrlódások néhány nagyszerű dalhoz, például a Sweet Emotionhoz vezettek, de a problémák felerősödtek a Draw the Line turnéjuk során, ahol lényegében mindenki összeveszett mindenkivel a színfalak mögött. Egy alkohol- és drogmámor fűtötte alkalommal Perry felesége, Elyssa elvesztette az eszét, és egy doboz tejet vágott Tom Hamilton basszusgitáros feleségéhez.

Ez volt az első, hogy ekkora feszültség alakult ki a bandán belül. Perry ezután kiment Tylerrel a folyosóra, majd közölte, hogy elhagyja a zenekart. A banda úgy döntött, hogy a turnét és a következő albumot egy másik gitárossal fejezik be, például Jimmy Crespóval, de az egyre sűrűsödő feszültségek miatt végül Brad Whitford, a gitáros is távozott.

Bár az Aerosmith-nek fantasztikus zenéi vannak, ha kiveszünk egy darabot a kirakósból, már nem lehet ugyanaz, mint volt.

Guns N' Roses

A Guns N' Roses korai időszakában úgy tűnt, minden flottul megy, pillanatok alatt törtek a csúcsra. Úgy nézett ki, hogy a banda hihetetlenül gyorsan kezd felnőni, és a Use Your Illusion című albumokkal elérték a tetőpontot. Azonban amikor ennyire gyorsan történnek az események, számítani lehet a konfliktusokra.

Az Illusion lemez katasztrofális turnéja során kezdtek igazán elszabadulni az indulatok, főleg, hogy Slash többször is majdnem belehalt a kábítószer-túladagolásba. A koncertek utáni brutális bulik, amelyeket Axl Rose rendezett, nem igazán segítettek a helyzeten. A helyzet akkor kezdett igazán feszültté válni, amikor Axl a banda többi tagjával aláírta a Guns N' Roses név jogait. A koncertek sem mentek zökkenőmentesen, többször előfordult, hogy Axl későn jelent meg, vagy egyáltalán el se ment.

Axl Rose és Slash 2020-ban.Forrás: AFP/Alejandro Melendez

 

Mire elkészült a The Spaghetti Incident című album, már egyértelmű volt, hogy a banda a végét járja. Ahogy elkezdtek dolgozni a következő lemezen, a Chinese Democracy-n, akkorára nőtt a feszültség, hogy Axl kivételével mindenki kilépett. Az album több mint egy évvel később jelent meg, de az már, valljuk be, hiába a név, ez már nem a Guns N' Roses volt. Inkább egy Axl Rose és Barátai műsor volt.

Metallica

A heavy metal története során a Metallica lett műfajának egyik legmegállíthatatlanabb bandája. Perek a Napsterrel, tagok elvesztése buszbalesetekben, ráadásul egyszer még James Hetfield is lángra kapott; mégsem volt semmi, ami megállíthatta őket. Legalábbis sokáig úgy tűnt. A kétezres években azonban rövid időre a teljes összeomlás szélére került a banda.

Kirk Hammett, Lars Ulrich, James Hetfield és Robert Trujillo. A Metallica 2022-ben Las Vegasban.Forrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Ethan Miller

 

A St. Anger album promóciós anyagának készítése közben robbantak ki a tagok között lévő többéves feszültségek. Jason Newsted volt az első, aki távozott, miután megelégelte, hogy a kezdetektől rémesen bánt vele a többi tag. Az így trióra csökkent zenekar, úgy tűnt, akár még működőképes is lehetne, viszont ezt követően James Hetfielden elhatalmasodott a függősége: egy nap dührohamot kapott, és kiviharzott a stúdióból.

James ezután közel egy évig be sem tette a lábát a stúdióba, tehát a bandának ismét a nulláról kellett indulnia, bár Hetfield később visszatért hozzájuk. Bár a St. Anger album megjelenése finoman szólva sem elégítette ki a közönséget, van valami, amit mégis a javára írhatunk: az album nélkül a Metallica nem tudott volna fennmaradni.