Léontól Vincent Vegán át John Wickig: 7 legendás bérgyilkos a mozivászonról

Brad Pitt filmajánló bérgyilkos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezen a héten kerül a mozikba A gyilkos járat című film, amiben Brad Pitt balszerencsés bérgyilkosként keveredik őrült kalandokba egy japán vonaton, mi pedig ebből az alkalomból listára gyűjtöttük a leghíresebb, legemlékezetesebb, leghalálosabb mozis kollégáit.

Léon, a profi (1994)

Lehetséges-e együtt űzni a világ leghalálosabb szakmáját, és közben családot adni egy kisgyereknek? A korábban csak a kis növényét nevelgető magányos bérgyilkos, Leon ezzel a dilemmával szembesül, amikor megmenti a szomszédban lakó kislányt – akit az elbűvölő kis Natalie Portman alakít élete első filmszerepében, és akinek egy idő után megtetszik a pótpapa foglalkozása. Nem csoda: a rendező Luc Besson pedig valóságos rajongója a női bérgyilkosoknak, amit többek között a Nikita, a Lucy és az Anna című filmjeivel is bebizonyított.

Ponyvaregény (1994)

Jules és Vincent. A leharcolt, de táncoslábú John Travolta és a mikrofonfejű, (ál)bibliai idézeteket ordító Samuel L. Jackson. A párosuk olyan legendás mozikarakterré vált a Ponyvaregény premierje óta, akiket már egy-egy ruhadarabjukról vagy mondatukról felismer mindenki. Mindegyikből van is nekik sokféle Tarantino remeklésében, miközben úgy mellesleg ők bérgyilkosként dolgoznak. Vagy legalábbis próbálnának.

Szellemkutya (1999)

A japán történelem szamurájai és a modern bérgyilkosok közti hasonlóságot nem egy film felfedezte (lásd például A szamurájt Alain Delon főszereplésével), de talán egyik sem bontotta ki olyan gyönyörűen, mint a Jim Jarmusch rendezte egyszerre filozofikus és játékos sorsdráma. A Szellemkutya főhőse egy háztetőn élő, galambokat gondozó, japán filozófiát olvasó és hiphopot hallgató elintézőember, akinél egy ponton összeütközésbe kerül a szamurájok és a maffia etikai kódexe.

Kill Bill 1-2. (2003-2004)

Női bérgyilkosokat emlegettünk? Nem csoda, hogy ebben a kategóriában is Quentin Tarantino alkotta a legemlékezetesebbet. Hisz a Menyasszony épp ebben a szakmában tevékenykedett, mielőtt a halálból visszatért bosszúálló angyallá lett volna. És épp ezen szakmában tevékenykedő egykori kolléganői a küldetésének célpontjai, a végén természetesen magával Billel.

Erőszakik (2008)

Ismét egy bérgyilkospáros, akik sok tekintetben egymás ellentétei, és akiknek a párbeszédei nem nélkülözik a humort sem. Ők ketten épp nyaralnak, legalábbis szünetre küldi őket a főnökük egy félresikerült akció után Bruges-be. A vakáció viszont nagyon másképp alakul, mint az bárki gondolta volna, beleértve ebbe az eleve hátsó szándékkal tervező főnöküket is.

John Wick (2014- )

Évről évre sorban érkeznek a moziba bérgyilkosos filmek, ebben a zsánerben igazán nehéz már emlékezeteset mutatni, de Keanu Reevesnek sikerült John Wick szerepében, és mára már vitathatatlanul ott a helye a filmtörténet megnevesebb szakmabelijei között. A szupernyugodtan, szuperkreatívan és szuperhalálosan gyilkoló figura az első filmben még csak a kutyája miatt húzta fel magát, majd a folytatásokban már egy komplett bérgyilkos-univerzumot ismerhettünk meg. Jövőre pedig érkezik a negyedik John Wick-film!

A gyilkos járat (2022)

Augusztus 4-től látható a hazai mozikban Brad Pitt legújabb filmje, amiben szokásától eltérően nem laza és menő karaktert alakít, hanem egy balszerencsés frátert. Történetesen épp a bérgyilkos szakmát hanyagolná valami békésebb meló kedvéért – és ott találja magát egy száguldó japán vonaton egy csomó bérgyilkos társaságában, akik mind arra vadásznak, ami nála van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.