Román srácból lett hollywoodi szuperhős a 40. születésnapját ünneplő Sebastian Stan

Forrás: AFP/Anthony Harvey -
Amerika Kapitány-filmek Sebastian Stan Marvel-filmek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyerekkorában elvették a kedvét a színészkedéstől, a Marvel-filmek a külsejét is megváltoztatták, ő Hollywood egyik legvonzóbb agglegénye, és mostanában épp a legjobb barátjával akciózik együtt. 40. születésnapját ünnepli Sebastian Stan, az alábbi érdekességeket pedig talán te sem tudtad róla.

Román srácból lett hollywoodi sztár.

A romániai Konstanca városában született 1982. augusztus 13-án. A szülei kétéves korában elváltak, a román forradalom és rendszerváltás után pedig zongorista édesanyjával Bécsbe költöztek. 12 éves volt, amikor kivándoroltak Amerikába, ahol az édesanyja újra férjhez ment.

Szuperhősként is hallhatod románul beszélni.


Ilyen háttérrel természetesen folyékonyan beszéli a románt is az angol mellett. Erről nagyszabású hollywoodi szuperprodukcióban is tanúbizonyságot tett: az Amerika Kapitány: Polgárháború első bukaresti jelenetében is hallható, ahogy románul beszél.

Gyerekkorában elvették a kedvét a színészmesterségtől.


A tehetségét felismerve az édesanyja már gyerekkorában állandóan filmes szereplőválogatásokra küldte. Az egyiken sikerrel is járt, így szerepelhetett a 71 töredék a véletlen kronológiájából című Michael Haneke-filmben. A forgatás azonban olyan rossz élménynek bizonyult számára, hogy utána kijelentette: belőle aztán nem lesz színész. Később az iskolai színdarabok hatására gondolta meg magát.

A csillagok a hobbija.


Kiskora óta rajong a csillagokért és az asztronómiáért. Sokáig csillagász szeretett volna lenni, és műkedvelő szinten ez máig megmaradt számára hobbiként.

Jól állt neki a melegség.


Legalábbis a karrierje kezdetén benne fantáziát látó alkotók szerint, hiszen az a színészi pályája első éveiben többször is eljátszott egy nagyon konkrét típust: nagyhatalmú szülők titokban meleg fiát. Ilyen karaktert formált meg A rombolás ideje című filmben, valamint A királyság és a Political Animals sorozatokban is.

Chris Evansszel szeretik cserélgetni egymást.


Az Amerika Kapitány-filmekben ők ketten régi jóbarátokat, majd ellenfeleket, majd újra egy oldalon harcoló szuperhősöket játszanak. A valóságban Stan is versenyzett Amerika Kapitány szerepéért, amit Evans kapott meg, míg Stant átirányították Bucky Barnesnak. A Mindig az ördöggel című filmben épp fordítva történt, eredetileg Evans alakította volna azt a kisvárosi seriffet, akit végül Stan játszott el.

Amerika Kapitány: Az első bosszúállóban, Sebastian Stan és Chris Evans Forrás:Jay Maidment Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

A Marvel-filmek a külsejét is megváltoztatták.


Immár hét mozifilmben és két sorozatban bukkant fel Bucky Barnes/A Tél Katonája szerepében (igaz némelyikben csak egy-egy kameó erejéig), és a szerep a külsejére is hatással volt. Annyi izmot pakolt ugyanis magára a szuperhősszerep kedvéért, hogy már a karakter filmbeli fémkarját is le kellett cserélniük a kellékeseknek, mert Stan muszklijai sokkal nagyobbak lettek az első film óta. Bucky Barnes jellegzetes hosszú haja viszont egy kivételével az összes filmben paróka ererdménye: csak az Amerika Kapitány: Polgárháború előtt volt annyi ideje, hogy valóban megnövessze.

Amerika Kapitány: A tél katonájában, Sebastian Stan Forrás: Collection ChristopheL via AFP/© Marvel Entertainment / Marvel Studios / Walt Disney Studios Motion Pictures/Marvel Entertainment / Marvel St

Ő Hollywood egyik legvonzóbb agglegénye.


Sosem nősült meg, és nem született gyereke, még várja az igazit. Az eddigi hosszabb távú kapcsolatai csupa szakmabelihez fűzték: Leighton Meester, Diana Agron, Jennifer Morrison és Margarita Levieva színésznőkkel alkotott párt.

Sebastian Stan Forrás: AFP/Anthony Harvey

Gyerekeken próbál meg segíteni.


A szülőhazájába gyakran visszalátogat, és jótékonysági ügyeken keresztül is támogatja. Az Our Big Day Out nevű kezdeményezés egyik fő támogatójaként például szegény sorba született gyerekeket próbál meg jobb élethez segíteni.

Épp a legjobb haverjával akciózik együtt.


Mostanában főként sorozatokban került a nézők elé. A Pam és Tommy című szériában a botrányhős rockzenész Tommy Lee-t játszotta el feketére festett hajjal, A Sólyom és a Tél Katonájában pedig a Marvel-filmekből ismert figuráját vitte tovább kisképernyőn is. Utóbbiban ráadásul a való életben is legjobb barátja, Anthony Mackie oldalán akciózhatott, és rövidesen érkezik a kalandjaikból a következő évad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.