Technorajongók, figyelem: ismert névvel folytatódik a közkedvelt TECHNO ART sorozat

Forrás: Kraftundlicht/Docs Benedek -
buli zene szórakozás techno
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Techno Art nemcsak egy sima technobuli, hanem egy olyan rendezvénysorozat, ahol a hazai technoszerető közönség megismerheti a magyar underground művészetet is. 

A rendezvény alatt a résztvevők olyan művészek alkotásait hallgathatják meg, akiket már ismer a nagyközönség, vagy épp még nem, de mindenképp érdemes felfigyelni rájuk. December 16-án az Arzenálban várják a művészetre éhezőket a legjobb DJ-k és alkotók.

Forrás: Kraftundlicht/Docs Benedek
Forrás: TECHNO ART

Forrás: TECHNO ART
Forrás: TECHNO ART

Hozzátette: céljuk, hogy ne csak zeneileg adjanak élményt, hanem látványban is, ezért a festő-, rajz- és fotóművészek mellett még vizuáltechnikussal is dolgoznak.

A másik főszervező, Fazekas Balázs, aki már 10 éve a rendezvényszervezés világában mozog, elárulta: törekednek arra, hogy olyan DJ-ket hozzanak el, akik még nem voltak Magyarországon. Így került képbe a közkedvelt Stella Bossi is, aki a decemberi partin zenél majd Budapesten, az Arzenálban.

Forrás: TECHNO ART

A helyszín a szcéna egyik legismertebb helye, ahol a világ legnagyobb techno DJ-i léptek fel, mint I Hate Models, Regal, Kobosil, Klangkuenstler, T78, Marika Rossa, Nico Moreno vagy épp Xenia. Most Stella Bossi DJ, producer, influenszer is az illusztris névsorba kerül. Stellát a műfaj ismerőinek már aligha kell bemutatni: rendszeres fellépője fesztiváloknak, közel egymillióan követik a közösségi oldalakon, az egyik legismertebb berlini klub, a KitKat rezidense.

Stella neve épp félúton van az underground és a mainstream között, egyedi, művészi, szituációkat kifigurázó stílusa nagyon illik a Techno Art arculatába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.