Jeff Bezos megmutatta űrhajóját, szerinte hamarosan a Holdon étkezhetünk

űrutazás gazdag Jeff Bezos Amazon űrhajó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Amazon alapítója, Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere bemutatta azt az űrhajót, amivel már akár 2023-ban a Holdra lehet utazni. 

Nemrégiben vált el az Amazon alapítója, a világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos. Most azonban nem ezzel került a címlapokra, hanem azzal, hogy megmutatta űrhajóját.

Blue Origin nevű, űrutazással foglalkozó cége ugyanis megálmodott egy járművet, amellyel akár már 2023-ban is tesztrepülést lehet végezni a Holdra. Természetesen először emberek nélkül – írja a CBC.ca.

2024-ben már embereket is vihet a fedélzetén a tervek szerint, sőt 4,5 tonna élelmiszert is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.