Neander-völgyi ember étrend ürülék ősember kaki
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megtalálták Kula bácsi ősét. A lelet arról tanúskodik, hogy egykor élt közeli rokonunk, a Neander-völgyi ember gasztronómiai ízlése fejlettebb volt, mint gondoltuk. 

A Neander-völgyi embert eddig főként húsfogyasztónak gondolták, a most talált ötvenezer éves, fosszilizálódott ürülékben azonban jelentős mennyiségű növényi anyagot is kimutattak – írja az Origo.hu.

El Salt, az ásatás helyszíne. A területet előszeretettel használta a Neander-völgyi ember szálláshelyként Forrás: Ainara Sistiaga

Az eredmények megerősítették azokat a korábbi feltételezéseket, amelyek szerint a Neander-völgyiek előszeretettel fogyasztottak húst. Ezt egy olyan anyag (koprosztanol) jelenlétéből állapították meg, amely akkor keletkezik, amikor a baktériumok a koleszterint lebontják a bélben. Ezenkívül azonban a kutatók jelentősebb növényi tápanyagbevitel nyomaira is bukkantak, amikor az úgynevezett fitoszterolok lebontásából származó kémiai komponenst fedeztek fel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.